nb1.hu

Tovább repeszt a Vasas Szanyóval

Elképesztő volt a zalai rangadó.

Szanyó Károly, a Vasas nemrég kinevezett vezetőedzője azt mondta, amikor munkába állt, a piros-kék csapat a tudása alatt szerepelt eddig. Szanyó ezek után 5-1-es győzelemmel kezdett a Cegléd ellen, hogy ma 3-2-re nyerjen a csapatával a ZTE otthonában.
 
A piros-kékek trénere arról is értekezett – éppen a mai rangadó előtt – hogy be kell bizonyítaniuk, hogy ott van a helyül a tabellán, ahol a második zalaegerszegieknek.
 
 
 

 
 
Nos, csapata elrontotta ma a zalaiak tervezett fiesztáját, mert mint jeleztük, a ZTE markáns ultra csoportja ma ünnepelte a 10. születésnapját.
 
A Vasas, Balajti, 45+1. percben szerzett góljával, előnnyel vonulhatott pihenőre, majd fordulás után jött az igazi őrület. A 73. percben Kiss góljával egyenlítettek a hazaiak, majd három minutummal később Talabér újra a vendégeket juttatta előnyhöz. A 79. percben Lesjak révén 2-2 lett, majd pár pillanattal később Birtalan megszerezte a győztes gólt a fővárosiaknak.
 
A mérkőzés teljes egészében megtekinthető a linkre kattintva.
 
Tabella a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC