nb1.hu

Új másodedzője van a Ceglédnek

Cegléd – A korábbi második ember is marad a klubnál.

Miskei Attila lett a Ceglédi VSE új másodedzője, olvasható a cegledfoci.hu-n.
 
 
Miskei Attila az elmúlt években az NB II-es bajnokságban a Dorog és a Budaörs csapatainál dolgozott.
 
 
A 2011/2012-es évadban nevezték ki vezetőedzőnek Dorogon, ahol rögtön az első bajnoki évében az Érd mögött a második helyen végzett csapatával az NB III-as bajnokságban. A következő évben ezt is tudták fokozni és a 2012-2013-as kiírásban NB III-as bajnok lett csapatával. Az NB II-ben azonban licenc hiányában nem indulhattak.
 
 
A következő évben a csapat nem kezdte jól a bajnokságot, így a korábbi sikeredző közös megegyezéssel távozott Dorogról, ahonnan Diósdra, majd Tatabányára került.
 
 
2015-ben került az NB II-be frissen feljutott Budaörs csapatához, akikkel a 8. helyen végzett az előző kiírásban. A 2016/2017-es bajnokságban a Cegléd 3:0-s győzelmet tudott aratni hazai pályán a Budaörs csapata ellen. Nem sokkal az ellenük elszenvedett vereség után Miskei közös megegyezéssel távozott korábbi csapatától.
 
 
 
 
2016 óta a Pest megyei régió tehetségközpont felkészítő edzője.
 
 
A szakmában ígéretes jövő előtt álló edző Nagy Mihály munkáját fogja segíteni a Ceglédnél.
 
 
A korábbi másodedző, Virágh Ferenc is a csapat mellett marad, harmadik edzőként segíti Nagy Mihály és Miskei Attila munkáját, valamint utánpótlás szakágvezetőként dolgozik tovább a ceglédieknél.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC