nb1.hu

Újabb mezőkövesdi játékos csatlakozott a Cegléd keretéhez

Fél évre érkezik a fiatal futballista.

A Cegléd Varjas Zoltán után Földi Botondot is megszerezte a Mezőkövesdtől. A másodosztályban szereplő együttes közleményét változtatás nélkül közöljük:
 
"Újabb fiatal játékossal kötött megállapodást klubunk vezetősége. Földi Botond Mezőkövesdről érkezik a csapathoz.
 
A még csak 17 éves Botond Vácon kezdett el focizni, majd a Puskás Akadémiához került, ahol az U15-ös csapatnál vették számításba.  Ahogy Vácon, úgy az akadémián is meghatározó játékosnak számított, két év alatt három korosztályban, összesen 50 mérkőzésen lépett pályára.
 
A 2017/2018-as szezonban aztán a fővárosba került a Vasas Kubala Akadémiára, ahol az U17-es csapatban 15 mérkőzésen 8 gólt szerzett. Az U17-es korosztály után gyakorlatilag egyből a felnőtt karrier következett. Leigazolta a Mezőkövesd, ahol egyből a felnőtt csapatoknál számítottak rá.
 
Ebben a szezonban a Mezőkövesd második csapatában 9 mérkőzést játszott a felnőttek között, három gólt szerzett. Eközben az első csapatnál is számítottak rá, pár percre bemutatkozott az NB I-ben is, pont volt csapata a Puskás Akadémia ellen. De a Magyar Kupában is lehetőséget kapott, ahol két mérkőzésen két gólt szerzett, mind a kettőt a III. Kerület ellen.
 
Botond teljesítményére az utánpótlás válogatottaknál is felfigyeltek, legutóbb tavaly év végén az U18-as válogatott Montenegró elleni mérkőzésein volt a keret tagja.
 
Földi Botond, Varjashoz hasonlóan fél évre kölcsönbe érkezik hozzánk. Sok sikert kívánunk a csapatnál!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC