nb1.hu

Újabb stadion lelátója áll, jöhet a gyep is

Kozármisleny – 440 millióra rúgnak majd az összköltségek.

Jó ütemben halad a munka Kozármislenyben, a baranyai kisváros NB II.-es labdarúgócsapatának otthona egyre látványosabban mutatja a megújulás jeleit. A 440 millió forintból megvalósuló stadion-rekonstrukció idén március elején kezdődött meg, mostanra pedig már áll is az új lelátó – jelentette a bama.hu.

 

Mint ismeretes, a HR-Rent Kozármisleny az építkezés miatt ősszel Pécsett játssza hazai bajnoki mérkőzéseit, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor tavasszal már valóban otthon fogadhatják ellenfeleiket Lantosék.

 

– Eddig minden a tervek szerint halad, a lelátó után a pálya kiépítése is elkezdődhet – számolt be a legfrissebb hírekről Feleki Attila, a futballcsapat tulajdonosa. – Ha semmi sem jön közbe, szeptember végére már az új gyep is a helyén lesz.

 

A klubvezetőtől azt is megtudtuk, hogy az ütemterv szerint 2017 januárjának végén adhatják át a teljesen megújult létesítményt, így elvileg tavasszal már ott játszhat a csapat, igaz elképzelhető, hogy az első tavaszi hazai bajnoki még nem Mislenyben lesz.

 

– Az időjárástól is függ majd, hogy az együttes mikor veheti birtokba a centerpályát – árulta el Feleki. – Új lesz a gyepszőnyeg, amit értelemszerűen kímélni kell majd az elején. Az azonban egészen biztos, hogy a bajnokság második felében már lesznek olyan hazai meccseink, amit Kozármislenyben fogunk tudni lejátszani.

 

Az albérlet bevált, de a Siófok már Mislenyben léphet pályára

 

Sokan féltették a HR-Rent Kozármislenyt az NB II.-től, hogy túl nagy falat lesz ez Lantosék számára. A bajnokságból eltelt már hét forduló, és eddig nem lehet különösebb panasz a csapat teljesítményére. Sőt, nagyon úgy fest, hogy az sem okoz különösebb gondot a gárda számára, hogy otthon is idegenben, Pécsett játszik. Eddig ugyanis négy „hazai” meccsen van túl a Kozármisleny, ezeken pedig két győzelem és egy döntetlen mellett csak egy vereség csúszott be, a feljutásra is esélyes Kisvárda ellen. Ha tehát nem is félelmetes oroszlánbarlang Wittrédiék számára a PMFC stadionja, az azért elmondható, hogy senki sem érkezhet úgy Pécsre: elpáholjuk a baranyaiakat.

 

Ősszel még hét bajnoki vár a jelenleg 10 ponttal a 12. helyen álló együttesre „otthon”. Jön majd a Békéscsaba, a SZEOL, a Cigánd, a Csákvár, a Vác, a ZTE és a Szolnok. És az is biztos, hogy tavasszal először március 5-én játszik hazai pályán az együttes. Ha minden a tervek szerint alakul, és az időjárás is kedvező lesz, akkor könnyen lehet, hogy a Siófokot már Kozármislenyben fogadhatja a csapat.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC