nb1.hu

Válogatott védőt igazolna a Gyirmót

További erősítések is várhatóak.

Ha még nem is izomból, de már elkezdte a felkészülést az éllovas Gyirmót, a kőkemény munka január 7-én veszi kezdetét. Új játékos még nem volt az első, tegnapi edzésen, a régiek közül ketten hiányoztak, mert Kontár Zoltán még a Tiszakécske elleni mérkőzésen szerzett vállsérülés, Krebsz Máté pedig egy arc és tüdőgyulladás utáni lábadozás miatt nem tudott részt venni az edzésen. 
 
Hannich Péter sportigazgató a következőket nyilatkozta a klubhonlapnak: „Jelen pillanatban új játékos még nem érkezett a csapathoz, folyamatos tárgyalásban állunk a kiszemeltekkel . Átigazolásuk nem egyszerű, hisz télen nehezebb helyzetben vagyunk, mivel ezen időszakban a két klub együttes megállapodása szükséges a tranzakcióhoz. Ennek ellenére reméljük, hogy a keretet meg tudjuk erősíteni annak érdekében, hogy tavasszal céljainkat elérjük.”
 
És akkor a kiszemeltekről. Az egyikük Lipták Zoltán, aki Győrben él és a közelben szeretne maradni, de december 21-én már jeleztük vele kapcsolatban, hogy az ETO ajánlatát visszautasította…
 
A másik Farkas Balázs, az MTK támadója, aki nem utazott el a kék-fehérek törökországi edzőtáborozására, a kék-fehérek vele kapcsolatban azt a tájékoztatást adták, hogy egyeztetések folynak a sorsáról. 
 
Igaz, őt a nagy rivális ZTE is hívja…
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC