nb1.hu

Visszatért Cigándra az utóbbi évek legnagyobb tehetsége

Cigánd – Gönczi Zoltán a szlovák ötödosztályból érkezett az NB II-es csapathoz.

Pár évvel ezelőtt Gönczi Zoltán az egyik legnagyobb ígérete volt a cigándi labdarúgásnak. Saját nevelésű játékos, aki gyorsaságával, gólerősségével kitűnt társai közül az utánpótlás korosztályokban. 2010-ben a Cigánd SE U19-es csapatával NB III-as bajnokságot nyert, és gólkirálya lett az akkori kiírásnak.

 

– Hogy érzed magad újra itthon?

– Örülök, hogy újra hazatértem és cigándi színekben játszhatok. Jól érzem magam nagyon, úgy gondolom a csapattársak is hamar elfogadtak –mondta Gönczi Zoltán a klub hivatalos honlapjának.

 

– Cigándiként mit szólsz, hogy kis városnak NB II-es csapata lett?

– Büszke vagyok rá nagyon, és örülök, hogy sikerült ezt a célt elérnie a csapatnak.

 

– Mennyire volt éles váltás ez neked, hiszen a szlovák ötödosztályból csöppentél bele a munkába. Bírod a tempót?

– Az elmúlt másfél évben nem végeztem komolyabb edzésmunkát, így az elején nagyon fárasztóak és kemények voltak az edzések, de úgy érzem lassan kezdem felvenni a ritmust és hozzászokok a terheléshez.

 

– Lett egy kisebb sérülésed is, helyre jött már?

– A héten nem tudtam végig a csapattal edzeni, még vannak mozdulatok, aminél érzem, hogy nem tökéletes, de remélem rövid időn belül helyrejön.

 

– Milyennek látod a keretet, hol végezhettek a bajnokságban?

– Úgy gondolom sikerült egy erős és összetartó keretet összeraknia a vezetőségnek, biztos vagyok benne, hogy nem lesznek kiesési gondjaink, a középmezőnybe várom a csapatot.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC