nb1.hu

Visszavágna a Békéscsaba

Békéscsaba - Négy hiányzója lehet Spisljáknak a Budaörs ellen.

A pálya állapota miatt elmaradt az Előre első tavaszi bajnokija, így vasárnap hazai közönség előtt mutathatják meg magukat a Békéscsaba labdarúgói. A klub honlapjának nyilatkozó Zoran Spisljak vezetőedző reméli, ezúttal sikerül begyűjteniük a három pontot a Budaörs ellen. – Sajnáljuk, hogy elmaradt az első mérkőzésünk – nem rajtunk múlott. Ettől függetlenül ugyanúgy dolgoztunk a héten, mintha lejátszottuk volna a Balmazújváros elleni meccset. Vasárnap a Budaörs érkezik és természetesen emlékszünk a tavalyi, idegenbeli összecsapásra, amikor egy olyan meccsen veszítettük el a három pontot, ahol végig mi domináltunk. Több helyzetet is kialakítottunk, de egy mérkőzés végkimenetelét nem ez határozza meg. 

Lovrencsicsnek meccshiánya volt – NB2.hu
 
Akkor a vendéglátóink élni tudtak azzal a lehetőséggel, ami adódott előttük, így otthon tartották a bajnoki pontokat. Itt a lehetőség, hogy orvosoljuk a fiaskót és tovább javítsunk a mérlegünkön. Mindenféleképpen nehéz meccs vár ránk, a Budaörs egy szervezett, magabiztos, kellemetlen ellenfél – úgyhogy mindent bele kell adnunk, hogy jól sikerülhessen a tavaszi szezon első mérkőzése. Sérültjeink közül Bagi Pista már megkezdte az edzéseket, de rá még egészen biztosan nem számíthatok, Gránicz, Viczián és Kálmán pedig kisebb húzódással küzd, eltiltottunk nincs – nyilatkozta. 

 

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC