NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó
PNDRGN logó

Waltner megnézte a hétvégi rivális eddigi összes meccsét

Simon Zoltán - 2018. október 06. szombat 15:24
Sérültek is vannak, de...

 

A rakoczifc.hu közleménye:

 

"A Békéscsaba 1912 Előre otthonában lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. tizenkettedik játéknapján. A vasárnap 17 órakor kezdődő bajnokit Oláh Gábor vezeti majd, míg segítői Punyi Gyula és Márkus Péter lesznek. Igazi rangadó vár együttesünkre a tizenkettedik fordulóban, hiszen a tabellán jelenleg második Békéscsaba ellen lépnek pályára labdarúgóink. A negyedik helyen álló együttesünk egy győzelemmel (valamint ha nem szerez pontot a ZTE a Gyirmót ellen) felléphet a dobogó legalsó fokára, ami megkoronázná a csapat eddigi teljesítményét. Nem lesz azonban könnyű találkozó, hiszen két héten belül ez már az ötödik mérkőzés lesz mind a két gárda számára. Csapatunk remek formában van, hiszen az első forduló óta nem talált legyőzőre, bízzunk benne, hogy ez a sorozat nem ebben a fordulóban szakad meg.

– Természetesen szeretnénk a legjobbunkat nyújtani a Békéscsaba ellen is, amely a legjobb csapat azok közül, melyekkel eddig találkoztunk – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Megnéztem az összes mérkőzésüket, az ezeken látottak alapján úgy gondolom, hogy ez lesz a legnehezebb mérkőzésünk. Remélem, hogy nem lesz annyira nehéz, de a Békéscsaba az eddig mutatott játéka alapján egy nagyon jó csapat. Négy kezdő játékosom is sérült, így még nehezebb dolgunk lesz. Idegenben lépünk pályára, ráadásul hosszú út vár ránk, sőt ez lesz az ötödik mérkőzésünk két héten belül. Nem túl jók az előjelek, de így szeretnénk kihozni magunkból a maximumot és eredményesek lenni. A békéscsabaiak az előző fordulót megelőzően még a tabella élén álltak, azonban 6–3-ra kikaptak Nyíregyházán, így egy helyet visszacsúsztak. Csapatunk nem tudott előre lépni a tabellán, hiszen a Győr ellen a hajrában veszített el két pontot. – Nem akarok foglalkozni azzal a mérkőzéssel, aki kint volt az látta, hogy mi történt a két bekapott gól előtt – mondta Waltner Róbert. – A szurkolóinknak viszont ezúton is szeretném megköszönni, hogy kellett buzdítottak minket."

LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 02. 19. 15:53

Rettentő nehéz lesz bentmaradnia Nagyéknak

A következő három meccs is sorsdöntő lehet már.
2019. 02. 19. 14:51

Megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát a Kisvárda sportigazgatója

Számon kérte az M4 Sportot is.
2019. 02. 19. 13:51

Kassai parázs EL-meccset vezet majd

Fantasztikus hangulatú mérkőzés lesz.
2019. 02. 19. 13:47

Magyarország-Horvátország: bejelentést tett az MLSZ a jegyekről

Elsőként a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatták meg
2019. 02. 19. 13:27

Svájcba ment a Vasas védője

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 19. 09:47

Már nem kieső a volt NB I-es – Toni Golem értékelt

De még nem is maradt bent!
2019. 02. 19. 10:37

Eddig bevált az Eger új igazolása

Paprikás hangulatú meccs után állított az illetékes.
2019. 02. 19. 10:27

Tököliék veretlensége

Kemény menet vár az utolsóra.
2019. 02. 19. 13:40

Keményet állított a Hali ügyvezetője Horváth Ferencről

Kegyetlen széria vár a Haladásra.
2019. 02. 19. 10:55

Újpest-DVTK jegyháború: íme, a második felvonás

Reagáltak a lilák.
2019. 02. 19. 09:37

Tóth András bosszúsága

Nyerniük kellett volna.
2019. 02. 18. 18:18

Gólerős csatár csatlakozott a Ceglédhez

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 18. 19:32

A Cigánd korábbi Sepsi OSK hálóőrt szerződtetett

Hivatalos bejelentés.
2019. 02. 18. 13:13

Eléggé "odapörkölt" az NB I-es játékosoknak Buzsáky futballistája

Nikházi Márk nem érzi visszalépésnek a döntését.
2019. 02. 19. 09:21

Csodacsapat ellen a Loki, bosszút állhat a Fradi – Magyar Kupa

Szombathelyről és Kispestről is igazoltak a zöld-fehérek.
2019. 02. 19. 08:28

Nagy Ádám: még nem vált be Marco Rossi jóslata

Az AS Roma közelebb lökte a kieséshez a Bolognát.
2019. 02. 19. 07:08

Keddi foci: Folytatódik a Magyar Kupa

Lyon-Barca, Liverpool-Bayern a BL-ben.
2019. 02. 18. 20:17

Vita az Újpest-DVTK jegyekkel

Hivatalos közlemény.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Gyirmót FC Győr50
2ZTE FC50
3Kaposvári Rákóczi FC47
4Budaörs42
5Békéscsaba 1912 Előre40
6Aqvital FC csákvár37
7Vasas FC36
8Soroksár SC35
9WKW ETO FC Győr33
10Kazincbarcika31
11Vác FC30
12Dorogi FC29
13Duna Aszfalt TVSE29
14Nyíregyháza Spartacus FC28
15Budafoki MTE27
16BFC Siófok24
17Balmaz Kamilla Gyógyfürdő24
18Ceglédi VSE23
19Credobus Mosonmagyaróvár21
20BSS Monor14
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!