Libertadores kupagyőztes vagy a Fradi Tábor kedvence a Vasas stadionavatóján

2018. október 11. csütörtök 11:06  | Simon Zoltán
NB2

Ha időben befejeződtek volna a munkálatok…

A Vasas legutóbbi bajnokiján ismét kezükbe vehették a drukkerek a társaik által elkészített műsorújságot. A magazin pont olyan, amilyennek egy magazinnak lennie kell, azaz, le sem tagadhatná azt, hogy szurkolók készítették szurkolóknak. Tele vannak az írások érzelemmel és rengeteg olyan információval, melyek kiemelten érintik a drukkereket.
 
A legnagyobb lázban most az új stadion tartja az angyalföldi híveket. A létesítménynek már el kellett volna készülnie a nyárra, de a jelenlegi helyzet szerint 2019 márciusára lesz majd készen. Mint minden létesítményt, ezt is illenék rendesen felavatni, ám csak a megszokott sémák szerint gondolkodó marketingesekkel ellentétben a szurkolóknak valódi ötleteik is vannak a méltó avatásra.
 
Nemrég volt a Futball Éjszakája rendezvénysorozat, majdnem minden állomáson volt legendák meccse. A legendák meccse nagyon jó dolog, a legendákat tisztelni kell a hagyományokat meg ápolni, de az ilyen jellegű gálát csak egyszer volt nagy ötlet kitalálni, régen valakitől, azóta csak mindig az eszébe kell jutnia egy illetékesnek…
 
És úgy látszik, a Vasas-szurkolók is szeretnének mást az állandó sémáknál, ezért merész ötletekkel álltak elő a fanatikusok.
 
A klubvezetőknek, ahogyan azt Markovits László, a Vasas SC ügyvezető elnöke elmondta, a Rapid Wien volt az első ötletük, az eredetileg piros-kék színű csapat vezetői (1904-ben lettek zöld-fehérek) viszont jelezték, 2018-ra betelt a naptáruk. A szurkolók viszont a chilei Colo-Colót látták volna szívesen. Ennek a klubnak volt a szakvezetője Puskás Ferenc, rekordszámú bajnokságot nyert meg Chilében, s az egyetlen chilei gárda, mely Libertadores-kupát nyert.
 
És, miért a Colo-Colo szerepel az első helyen a kívánságlistán?
 
A Vasas  1967 februárjában, Santiago de Chilében megnyerte a Pelével felálló brazil Santos, az uruguayi Peñarol, valamint a chilei Colo Colo, Universidad de Chile és Universidad Católica előtt a HEXAGONAL tornát. A gólkirály Farkas János lett 7 góllal. Az első mérkőzésen február 3-án a VASAS 9:3-ra győzött a ColoColo ellen.
 
HEXAGONAL KUPA GYŐZTES: Vasas, 1967 – Csordás Lajos (edző), Varga (kapus), Bakos, Kovács László, Köves, Mathesz, Mészöly, Ihász, Kékesi, Lázár, Kenderesi (kapus). – Pál II Tibor, Molnár, Puskás, Farkas, Fister, Korsós, Vidáts, Berendi.
 
Markovits a szurkolóknak szintén elmondta, a chileiek jöttek volna, de nekik is 2018-ra szólt a meghívójuk, így egyelőre kérdéses, melyik gárda ellen avatják majd fel az új Illovszky Stadiont.
 
Bár nem nehéz kitalálni, a legjobban annak örülnének a hívek, ha újra élvonalbeli meccseket láthatnának Angyalföldön.
 

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU

SPORT365.HU