Nagyon kemény volt a balmazi első éjszakája - m.nb2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben

Nagyon kemény volt a balmazi első éjszakája

2018. August 16. Thursday 14:43  | Simon Zoltán
NB2

Nem poénból állította.

Peszmeg Viktor nyilatkozott a Balmazi honlapnak:
 
Vasárnap sajnos a 33. percben le kellett cserélnie téged Horváth Ferencnek egy sérülés miatt. Mi volt ez konkrétan, hogy emlékszel vissza az esetre? És persze hogy vagy?
Egy felszabadítás után körülbelül 25 méteren átvette a labdát Strestík, majd egy csellel áttette a lövőlábára, én követtem a mozgását, s amikor mögé kerültem, a könyökével eltalálta a számat. Azt éreztem, hogy mozog a fogam, így egyből mentem a Klinikára. A jobb fent egyes fogamat gyakorlatilag kitörte Marek, azt visszahelyezték, s most egy sínnel van rögzítve, aminek hat hétig rajtam kell lennie. Egyébként a helyzethez képest, köszönöm, jól vagyok már, bár az első éjszaka nagyon kemény volt. 
 

Az üröm mellett öröm, hogy megvan az első győzelmünk. Milyen érzés?
Nagyon kellemes, jó érzés, az pedig főleg, hogy hazai pályán szereztük meg az elsőt. Nyilván azért is volt ez fontos, mert ez a jövőre nézve nagy lökést adhat most már a csapatnak. Remélem egyre több ilyen sikerben lesz részünk!
 
Vasárnap a Kazincbarcikához látogatunk. Mit vársz az összecsapástól?
Nem ismeretlenek számunkra, hiszen játszottunk ellenük edzőmérkőzést, bár egy bajnoki az mindig más. Úgy gondolom, hogy nagyon küzdős, harcias, agresszív ellenfél lesz a Barcika, így a mérkőzés sem lesz könnyű, de remélem, hogy sikerül minden meglévő fogammal, és persze három ponttal hazatérnünk.
 
Neked amúgy is valamennyire ismerős kell, hogy legyen a Kazincbarcika, hiszen tavaly a Cegléd színeiben kétszer is megmérkőztetek velük. Hogy emlékszel vissza a találkozókra?
Mind a kétszer 2-1-re győztünk. Az első meccs az teljesen irreális körülmények között zajlott, inkább emlékeztetett egy vízilabda mérkőzésre, mintsem NB II-es labdarúgó bajnokira. Ez az első meccs a szív diadala volt a részünkről, a “visszavágón” való győzelmünk pedig annak volt köszönhető, hogy mi jöttünk ki jobban a mérkőzés forduló pontjaiból. 
 

LEGFRISSEBB HÍREK

PNDRGN.HU