17 éves fiatal is a Csákvár utazókeretében - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

17 éves fiatal is a Csákvár utazókeretében

Kvanduk Bence - 2019. január 07. hétfõ 10:36
Szerdán indulnak a törökországi edzőtáborba.
Kép forrása: aqvitalfc.hu
Az Aqvital FC Csákvár már január 3-án megkezdte téli felkészülését, szerdán pedig már Törökország felé veszik az irányt, hogy ott folytassák a munkát. Mint azt a csapat honlapja írja, a szakmai stáb irányításával három kapus és húsz mezőnyjátékos készül Antalyában a tavaszi idényre.
 
Az őszi keret tagjai közül nem tart a csapattal a Zalaegerszegre távozó Bobál Gergely, a Puskás Akadémiához visszatérő Nagy Zsolt, valamint a felcsútiakkal spanyolországi edzőtáborba utazó Tamás Nándor sem. Mint írják, a fiatal szélső sorsa kérdéses, a PFLA szakemberei testközelből akarják látni, mennyit fejlődött az elmúlt hónapokban.
 
Az ellenben biztos, hogy ott lesz Törökországban a sérüléséből felépült Deutsch László, valamint az őszi idényt a Puskás Akadémia NB III-as csapatánál töltő, 17 éves Skribek Alen. A fiatal támadó az őszi idényben 14 harmadosztályú bajnoki mérkőzésen lépett pályára és ezeken nyolc gólt szerzett.
LEGFRISSEBB HÍREK
2020. 04. 03. 21:32

Bércsökkentés: reagált a szakszervezet

Munkahelyek lehetnek veszélyben.
2020. 04. 03. 21:11

Ferencváros: csak kicsiben

Így készülnek a zöld-fehérek a kényszerszünetben.
2020. 04. 03. 20:36

Bogdán Ádám: felezés

Döntés hozott a skót klub.
2020. 04. 03. 20:02

Puskás Akadémia: párhuzamos meccsek az NB I-ben és az NB II-ben

Erdélyben rosszabb most.
2020. 04. 03. 19:48

Budafok: NB I-es bejelentés

Ritka kincs a piros-feketéknél.
2020. 04. 03. 13:28

Lépett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Edző, játékos és vezető is.
2020. 04. 03. 20:19

Kecskemét: tetoválás története

Fiatalon kezdte a játékos.
2020. 04. 03. 14:03

Mosonmagyaróvár: mindenkire érvényes szigorítások

Így is egy sor kérdés adódik.
2020. 04. 03. 19:04

Ezt tanácsolja az NB I-be tartó olaszoknak Lanzafame

Marco Rossival ápolt kapcsolatáról is mesélt.
2020. 04. 03. 18:26

Koronavírus: fenyeget az UEFA elnöke

,,A szolidaritás nem egyirányú utca."
2020. 04. 03. 10:32

Bajban van a Haladás

Nem jött jókor a járvány.
2020. 04. 02. 19:25

Budaörs: nincs kiskapu!

Elárulták, mi a legrosszabb.
2020. 04. 03. 12:03

Új időszámításra készül a Jászberény edzője

Tartja a kapcsolatot a játékosokkal.
2020. 04. 02. 19:37

Lipót: félprofi szerződést kapnak a meglepetéscsapatnál

Az egyedüli szponzortól függ a fizetés.
2020. 04. 03. 17:44

Járvány és a felfüggesztett bajnokság

Nem először fordult elő az NB I történelme során.
2020. 04. 03. 16:48

Kaposvár: bevásárlások

Ketten tettek bejelentést.
2020. 04. 03. 16:13

Kisvárda: két brazil szurkolt nekünk a 2016-os Eb-n

Visszaemlékezés az eufórikus meccsre.
2020. 04. 03. 15:23

Paks: sportszerűség azt diktálja

Gyors helyzetjelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest59
2Budafoki MTE54
3Vasas FC47
4Aqvital FC Csákvár43
5BFC Siófok42
6WKW ETO FC Győr41
7Gyirmót FC Győr38
8FC Ajka35
9Soroksár SC35
10Budaörs34
11Szeged-Csanád Grosics Akadémia34
12Nyíregyháza Spartacus FC33
13Dorogi FC33
14Kazincbarcika33
15Békéscsaba 1919 Előre32
16Szolnoki MÁV FC32
17Szombathelyi Haladás30
18Duna Aszfalt TLC26
19Vác FC12
20Balmaz Kamilla Gyógyfürdő0
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!