nb1.hu

A Cegléd edzője szerint mérkőzés mélyen NB2-es szint alatt zajlott

Dorog – Varga Attila csapatának továbbra sincs pontja idegenben.

A 10. fordulóban a Cegléd a Dorog FC csapatához látogatott. A Dorog szintén az NB III-ból jutott fel idén és ő sem voltak csúcsformában az elmúlt mérkőzéseken, úgyhogy a mérkőzés előtt bízhatott a vendég csapat a pontszerzésben.

 

A ceglédi beszámoló szerint jól kezdték a mérkőzést, rögtön a második percben Valkovszki ment el a jobb szélen, majd a tizenhatos vonal szélénél buktatták. A szabadrúgás után azonban nem alakult ki helyzet. A játékrész további részében nagyjából kiegyenlített játék zajlott, de a Cegléd volt jóval veszélyesebb, sőt a 30. percben meg is szerezte a vezetést Asztalos révén, aki szépen fejelt a kapuba, de a játékvezető érvénytelenítette a gólt, les címén. Véleményes döntés volt…

 

Aztán ismét egy egyéni hiba következett, egy saját térfelen eladott labdával szaladt el a hazaiak támadója és a kapusra vezetve be is lőtte azt.A félidő hátralévő részét nagyon megnyomták a vendégek, több lehetőségük, szögletük is volt, majd a 40. percben Pozsár a kapussal szemben állva nem tudta mellette elrúgni a labdát, így maradt az 1:0-s hazai vezetés a szünetben.

 

A második félidő elején cserélt a Cegléd: Albert Ádám és Peres álltak be. A cserék után még aktívabb lett a csapat, sőt rögtön a csere után 2-3 percre Albert indította Perest, aki beadta, majd Asztalos fejelt újra a kapuba, ezt a gólt már nem vette el tőle a játékvezető.

 

A gól után is folyamatosan veszélyeztettek, egyértelműen dominálták a játékot, de persze ennek köszönhetően a hazaiak is tudtak vezetni néhány veszélyes ellentámadást. Hiába az aktív támadó játék a csapattól, nem sikerült megszerezni a vezetést, sőt a 85. percben egy bal oldali beadást követően a hazaiak ismét megszerezték a vezetést. A négy perc hosszabbítással együtt hátralévő 9 percben mindent megtettek az egyenlítésért, de a legnagyobb lehetőséget Horváth három méterről estében fölé rúgta, így maradt a 2-1-es hazai győzelem.

 

Így még mindig tart a rossz szériája a Ceglédnek, amely idegenben képtelen pontot szerezni.

 

Varga Attila (Cegléd):– A mérkőzés mélyen NB2-es szint alatt zajlott, a különbség annyi volt, hogy a Dorog három helyzetéből kettő gólt rúgott, mi pedig képtelenek voltunk a helyzeteinkből egynél több gólt rúgni. Úgy gondolom, hogy idegenben egy ilyen szintű csapat, mint a Cegléd, ha három ilyen komoly helyzetet kidolgoz, akkor illene megnyernie a mérkőzést. Rossz passzban vagyunk, remélem, hogy sikerül majd kilábalni ebből a hullámvölgyből.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC