nb1.hu

A Csaba ellen javítana az Újváros

A vezetőedző szerint fizikális gondjai nincsenek a csapatának.

A Balmazújvárost kellemetlen meglepetés érte Zalaegerszegen, a dobogóesélyes csapat 4-1-es vereségbe futott bele a zalaiak ellen. Sok idejük nincs a szomorkodásra a hajdúságiaknak, hiszen vasárnap már a Békéscsabát látják vendégül.
 

Véber tudja, valami nem klappol a Nyíregyházánál – NB2.hu

YA Szpari a hétvégén újabb vereséget szenvedett a bajnokságban.

„Sajnos az első félidőben nem tudtuk a támadóharmadba felpasszolni, s ott megtartani a labdákat, így helyzeteink sem lehettek. Hazaiak viszont két pontrúgás után kétszer is betaláltak. A szünet után bevállaltuk a nyíltabb futballt, jól is kezdtük ezt a játékrészt, ám a szépítés helyett két óriási hibánk után elúszott számunkra a mérkőzés. Fizikálisan nincs problémánk, a mentális részt kell rendbe raknunk vasárnapig. Számunkra nagyon jól jön, hogy most nem lesz két hét szünetünk, hanem már a hétvégén javíthatunk. A Békéscsaba ellen mindenféleképpen nyerni szeretnénk.” – összegzett a klub honlapján Feczkó Tamás vezetőedző.
 
A Balmaz jelenleg a harmadik pozíciót foglalja el a táblázaton.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC