nb1.hu

A Duna-partján ez lehet a cél, minden más eredmény csalódás lenne

Vác – A klub régi-új játékosának tetszik, hogy "öreg" és fiatal egyaránt lelkes

Négy évvel ezelőtt már erősítette a Vác csapatát. Legutóbb a Soroksáron futballozott. Idén nyáron azonban visszatért a Duna-partjára. Kákonyi Dániellel beszélgetett a klub honlapja.

 

 

– Miután kiderült, hogy Soroksárról el kell jönnöm, nagyon örültem neki, hogy a Vác megkeresett és visszajöhetek. Vártam is egyébként, nagyon nem is akartam máshova eligazolni, csak ide. Az eltelt időszakban, amióta edzünk, szerintem fejlődünk folyamatosan, szerintem jó irányba haladunk. Remélem, hogy a hétvégén is látszódni fog az, amit elkezdtünk építeni.

 

 

– A bajnokságból lement 7 forduló. Eddig minden mérkőzésen pályára léptél, egy gólt szereztél. Kérlek, értékeld röviden a saját szemszögödből nézve az eltelt 7 fordulót!

– Az az igazság, hogy nehéz úgy nyilatkozni arról, hogy én, meg a csapatteljesítmény, hiszen minden mérkőzés más. Egyrészt, ha azt veszem alapul, hogy próbáltunk minden mérkőzésen építkezni: valamelyik mérkőzésen könnyebben ment, valamelyiken nem, valamelyiken egyáltalán nem, de még így is sikerült nyerni. Volt olyan mérkőzés, amikor azt mondom mi uraltuk az egész meccset mégse nyertünk. Szóval, azt veszem észre, hogy a törekvés meg van a fejlődésre. Tetszik, hogy "öreg" és fiatal egyaránt lelkes, egyaránt fejlődni szeretne.

 

 

– A hétvégén újra bajnoki mérkőzést játszunk, mégpedig legutóbbi csapatod a Soroksár ellen. Mennyire pikáns számodra ez az összecsapás? Mire számítasz te a mérkőzésen, illetve mit várhatnak a váci szurkolók a mérkőzéstől?

– Nem érzem pikánsnak, nem akarom pikánsnak érezni, mert volt már rá hasonló eset a pályafutásom során. Na, az rányomta bélyegét a játékomra. Most nem tulajdonítok nagyobb jelentőséget annak, hogy a Sorival játszunk. Jó csapat, ők tipikusan olyanok, akik szeretik uralni a mérkőzéseket. Most vagy az a választásunk, hogy felvesszük a kesztyűt és belemegyünk, akkor szerintem egy nagyon jó adok-kapok lesz, vagy egy kicsit visszább állunk, és rámegyünk arra, hogy kontrából verjük meg őket, akkor lehet, hogy a szurkolók számára nem lesz olyan élvezhető, de nekünk szerintem annál jobban.

 

– Bár még nagyon sok van hátra a bajnokságból, mégis milyen eredménnyel lennél elégedett a végelszámolásnál?

A csapat szempontjából mindenképpen a nyolc közé várom a brigádot, és legyen is így. Minden más csalódás lesz. Most mondhatom, hogy tizedik hely, és akkor is legyünk emelt fővel büszkék rá. Én azt várom el, hogy a nyolc közé jussunk be. Ez a keret alkalmas rá, és szerintem ki is tudja magából hozni Nagy Tibor által ezt a teljesítményt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC