nb1.hu

A Fradi ellen mutatott játékot akarják folytatni

Felcsút – Vincze István küzdelmes meccsre számit a Budaörs ellen.

 

A Merkantil Bank Liga NB II 19. fordulójában a Puskás Akadémia a Pancho Arénában fogadja a 17. helyezett Budaörsöt.

 

A PAFC a legutóbbi két találkozóját egyaránt 1−0-ra nyerte, ám míg a Cegléd ellen a második félidőben kevésbé ment jól a játék, Balmazújvárosban igencsak kitettek magukért Tischler Patrikék. A hajdúsági meccset eldöntő középcsatár kiállítása miatt hárommeccses eltiltást kapott, így rá nem számíthat Vincze István vezetőedző.

 

Ami a sérülteket illeti, Zsidai László továbbra is harcképtelen, csakúgy, mint a szintén régóta maródi Polonkai Attila. A Ferencváros elleni kupameccsen Fényes Szabolcsot is le kellett cserélni, de könnyen lehet, hogy vasárnap ő már bevethető lesz.

 

A Budaörs a legutóbbi két találkozóját elvesztette, a Soroksártól elszenvedett súlyos 5−0-s vereség után egy brusztolós meccsen pályaválasztóként kaptak ki a Szolnoktól. Az átmenetileg Márkus Tibor irányította együttes öt győzelem mellett egyszer játszott döntetlent, és tizenkétszer szenvedett vereséget.

 

A mérkőzés előtt a Vincze Isteván, a Puskás vezetőedzője, és a csapat két szélsőhátvédje Heffler Tibort és Forró Gyulát beszélt a klub honlapjának a várakozásairól.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC