nb1.hu

Két "hazai" pályája is lesz a Nyíregyházának, nagy átalakulás Lipcseiéknél.

A NYÍREGYHÁZA KÖZLEMÉNYE:
 
"Megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Nyíregyháza Spartacus. Az örökösföldi edzésről még hiányoztak a saját nevelésű fiatalok, akiknek hosszú volt az osztályozó miatt az előző idény, így kaptak, egy kis pihenőt. Volt viszont több fiatal próbajátékos, akik a következő napokat Nyíregyházán töltik.
 
– Topolyáról, Csíkszeredáról, Aradról is érkeztek tehetségek hozzánk, de vannak olyan fiatalok akik itt nevelkedtek, és most visszatértek. Meglátjuk a következő napokban, hogy mire képesek, ha jobbak mint a mi fiataljaink, akkor szerződést kaphatnak – mondta Feczkó Tamás vezetőedző.
 
Eldőlt, hogy  Ademcsek Máté és Szerető Krisztofer után  a Nyíregyháza Spartacust erősíti nyártól Pantovic Nikola is. A 28 éves támadóként és támadó-középpályásként is bevethető labdarúgó Békéscsabáról érkezik, az elmúlt három idényt az Előrénél töltötte, és 13 gólt szerzett az NB-II-ben. Korábban futballozott a Szolnoknál és a Honvédban, de játszott Csíkszeredán is. Az előző szezonban alapember volt a csabaiaknál, 35 mérkőzésen lépett pályára.  Kósa Árpád ügyvezető azt is bejelentette, hogy Papucsek Barnával szerződést hosszabbított a klub. Az is eldőlt, hogy a következő idényben a hazai mérkőzéseket Sényőn vívja a csapat, de Balmazújvárostól sem köszön el teljesen a klub, a fokozott biztonsági igényű meccseket ott játssza a Szpari. 
 
– A sényőieknek nagyon köszönjük, hogy befogadnak minket, mindenben partnerek voltak, és igyekeztek segíteni nekünk. Itt kell néhány dolgon változtatni, hogy megfeleljünk az NB-II-nek, de a szövetség engedélyezte, hogy itt játszhassunk.  Székeket szerelünk még be, fedett lelátó van, igazi katlant szeretnénk kialakítani. Ez nem csak a hangulat miatt lehet jó, hanem plusz pontokat is jelenthet nekünk. Amíg nem épül meg az új stadion, Sényő lehet a megyei otthonunk – mondta Kósa Árpád.
 
A játékoskeret még nem végleges, további tárgyalások zajlanak, és lehet még érkező."
 
A BUDAFOK BESZÁMOLÓJA:
 
"Csapatunk második nyári igazolása az NB I-ben többek között az MTK-ban, a Puskás Akadémiában, Újpesten, a Budapest Honvédban és legutóbb Debrecenben futballozó rutinos támadó, Tischler Patrik!
 
A 30 éves csatár az előző idényt a Lokinál töltötte, korábban szerepelt az U19-es és az U21-es válogatottban is.
 
"Eléggé felgyorsultak az események, tegnap egyeztem meg a csapattal, a ma délelőtti edzésen pedig már részt is vettem. Nagyon jók az első benyomásaim, a csapattársak és a stáb is abszolút pozitívan fogadott, örülök, hogy Budafokra kerültem.
 
Remélem, hogy az előttünk álló hetekben, főleg az edzőtáborokban még inkább összecsiszolódunk majd és az a célom, hogy jó játékkal és gólokkal segítsem a BMTE-t a következő szezonban. Minél több és minél nagyobb siekreket szeretnék megélni a klubbal."
 
A SZEGED BEJELENTÉSE:
 
"Fiatal, tehetséges játékost igazoltunk a Ferencvárostól
 
Könczey Márknak nem volt teljesen ismeretlen a Szent Gellért Fórum.
 
A belső védő poszton játszó Könczey Márk januárban ünnepelte 22. születésnapját. Újbudán kezdte pályafutását, majd az MTK-ba igazolt. A Ferencvárosban az U16-os csapatban kapott először szerepet 7 éve, azóta egy évet a Kelen SC-ben is játszott, de az utóbbi szezonban a zöld-fehérek alapemberének számított a második csapatban. A Fradi színeiben már az élvoalban is bemutatkozott.
 
-A legfontosabb, hogy mielőbb beilleszkedjek és játéklehetőséget kapjak. Szintet lépetem azzal, hogy Szegedre igazoltam, de ez nem okozhat gondot. Eddig nagyon pozitív amit tapasztaltam, persze azért sok mindent meg kell még szoknom, de nagyon jó közösségbe kerültem, ahol ebben segítenek. Tavasszal, a Ferencvárosban már pályára léptem a Szent Gellért Fórumban, azon a meccsen nagyszerű hangulat volt. A várossal is elkezdtem ismerkedni-mondta Márk."
 
A SOROKSÁR HÍREI A TÁVOZÓKRÓL ÉS AZ ÉRKEZŐKRŐL:
 
"A nyári időszakban megszokott, hogy a nagy a jövés-menés a csapatok háza táján. Nincs ez másképp Soroksáron sem, 5 játékosunk távozik a Haraszti útról.
 
A szezon végén már beszámoltunk róla, hogy csapatkapitányunk, Gyömbér Gábor, befejezi hosszú és eredményes pályafutását. Az utolsó 5 évében szerepelt csapatunkban, ahol hozzáállásával, mentalitásával igazi példaképpé vált. A labdarúgástól a későbbiekben sem fog elszakadni, a Ferencváros scout csapatát erősíti és segíti Hajnal Tamás sportigazgató munkáját!
 
Csernik Kornél 4 és fél éve a Ferencváros utánpótlásából érkezett, de eljött az idő, amikor új kihívásokra vágyott és nem hosszabbította meg lejáró szerződését. Ez idő alatt 102 mérkőzésen 19 gólt szerzett.
 
Távozik Szerető Krisztofer is, aki 3 év után hagyja el csapatunkat. Szélsőnk szerződése lejártával ingyen igazolt a Nyíregyháza csapatába.
 
Magyari Szilárd 2 éve érkezett a Haraszti útra 1 éves romániai kölcsönjátékot követően. 61 mérkőzésen 4 gólt szerzett. Lejáró szerződés nem került meghosszabbításra.
 
Távozik továbbá Abu Attila is, a csapat egyik kapusa. Attila Vácról érkezett Soroksárra, ahol remekül segítette első számú kapusunk munkáját. Profi hozzáállása és munkamorálja nagyban segített Varga Ádám fejlődését is! Ez idő alatt 23 mérkőzése védte a kapunkat. Az ő szerződése is lejárt, mely nem került meghosszabbításra!
 
Mindannyiuk a klubért tett erőfeszítéseit köszönjük és sok sikert kívánunk további karrierjükhöz"
 
"Vezetőségünk folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén, ennek eredményeként 2 új játékos megszerzéséről számolhatunk be!
 
A Sori szurkolók számára nem kell bemutatni Holczer Ádámot, aki 5 és fél éve csapatunkból igazolt a Ferencvároshoz. Holczi eredményes éveket töltött Soroksáron, mellyel megalapozta a következő évek NB1-es szereplését! A 34 évesen még mindig remek fizikai állapotban lévő kapussal szemben egyértelmű elvárás, hogy rutinjával segítse a fiatalokat és a csapatnak biztos hátteret adjon!
 
A védelem bal oldalának megerősítésére Pintér Dominik érkezett Budaörsről. Szurkolóink számára Dominik neve nem ismeretlen, hisz a 2014/15-ös szezonban már volt egyszer csapatunk tagja. Személyében egy gyors, ballábas játékossal bővült Lipcsei Péter együttese, aki nagy segítségünkre lehet a télen távozott Pászka Lóránt pótlásában."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC