nb1.hu

A jövő: 11 akadémista játszott a Vasasban

3 újabb fiatal került előtérbe.

ÍME, A VASAS BEJELENTÉSE:
 
Csapatunk újabb két felkészülési mérkőzésen van túl, szombaton délelőtt a Kazincbarcika együttesét fogadtuk hazai pályán (3-2-re nyertek a piros-kékek – a szerk.), míg délután Telkiben a Debrecen együttesével játszottunk (a 2×45-percben 1-0-ra győzött a Loki, a ráadás 30 perc után 3-0 lett a végeredmény – a szerk.).
 
Mint ahogyan a nyári menetrendben minden alkalommal, ezúttal is számos akadémista lépett pályára a felnőtt keretben. A DVSC elleni felkészülési mérkőzést követő 30 perces játék során azonban olyan fiatal tehetségek is szerephez jutottak, akik nevével eddig még nem találkozhattak a szurkolók, a Vasas Kubala Akadémia korosztályos válogatott fiataljai közül többen most szerepeltek először a Vasas FC keretében.
 
 

Kétgólos hátrányból állt fel a Vasas, ötöt lőtt a Kecskemét

 
A Merkantil Bank Ligától tavaly búcsúzó Kolorcity Kazincbarcika SC ellen kezdőként lépett pályára a 2002-es születésű Bonifert Máté, a 2003-as Farkas Botond, csereként pedig a 2002-es Szalai József és a 2003-as születésű Szilágyi Szabolcs szálltak be. A fiatalok remek teljesítménye is kellett ahhoz, hogy a mérkőzés végül 3-2-es Vasas-győzelemmel zárult.
 
Az eredetileg 2×60 percesre tervezett DVSC elleni összecsapást 2×45 plusz további 30 perces bontásra módosították a felek, így az utolsó részben Akadémiánk tehetséges fiataljai is szerephez juthattak. A 2003-as születésű Sztojka Dominik még az első 90 perc során kezdőként lépett pályára, a szintén 2003-as Molnár Zsombor, Puska Péter, Szilágyi Szabolcs illetve a 2002-es Farkas Gábor, Szalai József és Bonifert Máté már bemutatkoztak az idei felkészülési meccseken, a 2003-as Puskás Zsombor, a 2004-es Kovács Dominik és a 2005-ben született Boros Zsombor viszont első alkalommal léptek pályára a felnőttek között.
 
 

Kuttor a Vasas-legenda unokáját is kiemelte, Kondás hibákat látott – reakciók

 

 
– A délelőtti találkozón azok a játékosok kaptak nagyobb szerepet, akik az elmúlt mérkőzéseken kevesebbet játszottak. A Kazincbarcika elleni első félidő kicsit álmosan indult, de a második részben megmutatta a csapat, hogy mire képes, hátrányból álltunk fel, ami nagyon fontos tulajdonság az előttünk álló bajnoki sorozatra nézve. Délután egy nagyszerű mérkőzést játszottunk a frissen feljutó DVSC együttesével, a csapatunk folyamatos fejlődése ma is látható volt. Az eredmény egyáltalán nem tükrözi a mutatott játékot, hiszen a rendes játékidőben csupán egy büntető döntött ellenfelünk javára, ráadásul ha megfelelően használjuk ki a helyzeteinket, akkor a Kazincbarcika elleni siker után most is győzelemmel hagyhattuk volna el a pályát. További pozitívuma a találkozónak, hogy újabb akadémisták mutatkoztak be, főként a 2005-ös születésű, korosztályos válogatott Boros Zsombor és a 2004-es Kovács Dominik voltak újoncok, de kiemelném Puskás Lajos Vasas-legenda unokáját, a szintén válogatott Puskás Zsombor bemutatkozását is – értékelte a szombati dupla találkozót és emelte ki a fiatalok teljesítményét Kuttor Attila, a Vasas FC vezetőedzője."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC