nb1.hu

A jövő Vasasa látszódhatott a Csákvár ellen – INTERJÚ BENE FERENCCEL

De azért nem volt mindennel elégedett.

Jova Levente és Feczesin Róbert nem játszott a Vasasban a már meglévő játékosok közül a Csákvár ellen szombaton 3-1-re megnyert edzőmeccsen, az újak közül Litauszki Róbert, sérüléséből felépülve, a második félidőben lépett pályára, míg a két mezőkövesdi, Silye Erik (aki a Fradi kölcsönjátékosaként szerepelt a matyóföldieknél) és Pekár László a tervek szerint hétfőn csatlakozik a piros-kékekhez.
 
A meccs után Bene Ferenc vezetőedzővel beszélgettünk, akit a pénteki Komarno és a szombati, Topolya elleni edzőmeccsről is kérdeztünk. A szerbiai magyar gyökerű csapat, zseniális teljesítményének köszönhetően, kijutott az Európa Ligába.
 
Összetett volt a Csákvár elleni diadal.
Kétarcú volt a két félidő, de ez természetes, ezt is vártam, mivel nagyon fiatal átlagéletkorú csapat lépett pályára a második félidőben. Ez annak is szólt, hogy nem volt két edzőmeccsünk, így a terhelésen volt a hangsúly. Egyrészről büszke vagyok arra, hogy a klubunk filozófiája teljesül, hiszen nagyon sok fiatal játékosunk tudott játszani a gyönyörű stadionunkban, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy reggel nyolc órától edzettek egy órát a kezdés előtt. Szünet után kicsit hiányzott az összeszokottság és a dinamika, de ez még természetes. Az első félidőben is elégedetlen voltam több tényezővel, mert még mindig nem volt olyan tiszta a letámadásunk, még mindig akadozott a labdakihozatal, ugyanakkor varázsütésre csináltak olyan extra dolgokat is a játékosok, amik nagyon remélem, hogy a jövő Vasasát fogják jellemezni. A látottak többségével elégedett lehetek, amivel nem, azt lerendezzük az öltözőben.
 
 

Gyönyörű stadionokban ismételnék meg a meglepetést – INTERJÚ A CSÁKVÁR VEZETŐEDZŐJÉVEL

 

 
Litauszki Róbert először játszott a Vasasban. Ha jól tudom, akkor nem csak a pályán mutatott teljesítménye miatt kapott szerződést. 
Robi extra jó labdarúgó, mind a mentalitásával, mind a rutinjával rengeteget tud majd segíteni. Még a műtét utáni lábadozása van. Az első hét van mögöttünk, amikor végig tudott edzeni. Az elsődleges most az volt, hogy a műtött lábával ne legyen probléma. Egyszerű operációja volt sérv miatt, de ennek is van rehabilitációs időszaka. Utol kell érnie magát, szépen fel kell építenünk. Próbál extrát hozni, olyan megoldásokat kialakítani, ami a fejében megvan, de a lába még nem viszi úgy, ahogy szeretné. Ismerkednie kell azokkal a taktikai alapelvekkel is, ami különbség lehet az Újpest és a mi csapatjátékunk között. 
 
 
 

Orbán Viktor előtt üzent a Vasas az NB I-nek – KÉPEK – NB1.hu

Azonnal gyanús lett! Amikor a kezdés előtti utolsó pillanatokban a Fáy utcáról rákanyarodtam a Hajdú utcára totál szabálytalanul, át keresztbe az úttesten ahogy (nem) kell, majdnem elütött egy autó. Ha nem csörren meg a zsebemben a telefon, tuti, hogy pont elé lépek.

 
Lesz különbség a hétvégén a két meccs között?
Minden mérkőzésből lehet tanulságokat levonni. Semmi másról nem szólnak az edzőmeccsek, mint arról, hogy az adott poszton ki tudja leadni a megfelelő teljesítményt, ki és kivel működik párban jól, ki kivel tudja a legjobban betartani azt a játékmodellt, amit elképzelünk és ki, mennyire tud hatékonyan részt venni a csapatjátékban. Nem kezdő vagy nem kezdőről van szó, hanem arról, hogy próbálgassam a játékosokat, hogy megtudjam, ki és mire képes. A csapatjáték begyakorlása mellett az egyénekről is szólnak tehát a felkészülési találkozók. Pénteken a Komarno ellen újra mély vízbe dobjuk a fiatalokat egy nemzetközi meccsen, míg szombaton a Topolya elleni kezdőcsapatból nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, viszont egy olyan gárda ellen lépünk majd pályára, amelyik a régióban topcsapatnak tekinthető, Európa Liga-résztvevő és ugye az Ajaxból igazolt. Mi is jó játékosokat csábítottunk a Vasashoz, de nem az amszterdamiaktól.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC