nb1.hu

A klubelnök szerint nehéz anyagi helyzetbe kerültek a klubok

Elmondta, mennyibe kerülnek a teszteléseik.

Egyre több csapat tér vissza a kiscsoportos vagy a rendes edzésekhez, annak megfelelően, hogy hol tart éppen a tesztelésekben vagy éppen milyen lehetőségei vannak a létesítményeiben.
 
A tervek szerint holnap Ajkán is új fordulat veszi kezdetét, ám ennek is vannak nehézségei, ahogyan azt Geri Gyula klubelnök elmondta.
 
– Azzal kezdünk, hogy a játékosokat, valamint a szakmai stábot leteszteljük koronavírusra, a tervek szerint heti két alkalommal végezzük majd el ezeket a teszteket. A munka szigorú előírások mellett zajlik majd, például nincs közös öltözőhasználat, a játékosok edzésszerelésben jönnek a stadionba és úgy is távoznak – fogalmazott Geri Gyula klubelnök a veol.hu-nak. – Várjuk az MLSZ pontosítását, a részleteket arról, hogy miként képzelik el a bajnokság újraindítását. Addig is mi, jobb híján, a május 23-ai időpontot lőttük be magunknak, úgy készülünk, hogy akkor folytatódhat a küzdelem.
 
Geri Gyula kitért a jelenlegi helyzet nehézségeire és bonyolultságára is. – Nem könnyű olyan felkészülési programot összerakni, amely nélkülözi a kezdés pontos dátumát. De nem tudunk mit tenni, ez a helyzet senkinek sem könnyű, igyekszünk a legjobb tudásunk szerint dolgozni. A munka megszervezése bonyolult és rengeteg további kérdés merül fel a folytatással és az azt érintő szabályozásokkal kapcsolatban. Az anyagi vonzat sem mellékes, az előzetes számítás szerint nekünk csak a tesztelés 10 millió forintot meghaladó összegbe kerül majd. Összességében egyébként elmondható, hogy továbbra is nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak az NB II-es klubok.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC