nb1.hu

A szerencse döntött

Cigánd - Hatpontos meccsen nagyot harcolt Nagy Mihály csapata.

 

A kiesési rangadón szerzett három pontjának köszönhetően helyet cserélt a tabellán  a Ceglédi VSE és a Cigánd SE. A két csapat tavaly a harmadik ligában is nagy meccseket vívott egymással. Hogy mennyire komolyan vették a vendégek az összecsapást, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy már egy nappal korábban elutaztak a mérkőzés helyszínére. Frissek is voltak az elején, és Gaszner góljával előnnyel vonulhattak pihenőre a félidőben, habár kissé ott is maradtak.

 

Popescu ugyanis a 47. percben egyenlített. Ezt követően mindkét csapat kitámadott, a győztes találatot pedig a Ceglédnek sikerült megszereznie Karacs révén. Így, ha egy kis szerencsével is, de a forduló előtt 15 pontos gárda egy egységgel megelőzte közvetlen riválisát a tabellán, akinek nem sikerült a felzárkózás.

Beszámoló a 22. forduló vasárnap délutáni meccseiről – NB2.hu
 
 
Szénay Péter, a Cigánd szakmai igazgatója érthetően csalódott volt a vereség után, hiszen úgy véli, semmiben sem okozott meglepetést az ellenfelük, azt játszották, amire számítottak:  masszívan védekeztek és gyors támadásokat vezettek. Vereségüket annak tulajdonítja, hogy védekezésben olyan hibákat követtek el, melyek miatt elveszítették ezt a fontos mérkőzést.

 

Kollégája, Nagy Mihályvezetőedző természetesen elégedetten nyilatkozott a meccs után: “Az első félidőben jobban játszottunk ellenfelünknél, a másodikban a gyors hazai gól után kiegyenlítődött a játék. Azt gondolom bármelyik csapat megnyerhette volna a mérkőzést, de mi jöttünk jobban a találkozóból. Gratulálok mindkét együttesnek, jó meccset játszottunk.”

Nyertünk!!!! – Ceglédi Vse. Labdarúgás | Facebook

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC