nb1.hu

A Szpari rutinos "motorjának" borzasztó, hogy nem segíthet

Nyíregyháza –A védő akár már novemberben a csapattal edzhet.

Törtei Tamásra nagy szüksége lenne a Szparinak. Nem csak a játéka, hanem a mentalitása is hiányzik, amivel egy-egy kritikus helyzetben korábban már kisegítette az együttest. A térdszalag műtét után azonban már a visszatérését tervezi a védő.

 

– Hétfőtől-péntekig minden nap dolgozok, amennyit csak lehet. Általában 7-8 edzésem van hetente, ma is délelőtt a konditeremben voltam, ahol Tarnóczy Zalánnal edzek, délután pedig irány a gyógytorna. Rengeteget erősödtem köszönhetően a szakmai munkának, illetve azoknak a gépeknek, amelyeket a klub vásárolt. Ezek az eszközök nagyban meggyorsítják a rehabilitációt. Látványos a fejlődésem, mert nekem nincs hétvégén meccs, ezért hétköznap mindent beleadok, szombaton és vasárnap pihenhetek. Még egy hónap, és remélem már a többiekkel edzhetek– mondta Törtei Tamás a klub honlapjának.

 

A játékos minden hazai meccsen ott van kisfiával. Egyelőre csak a lelátóról nézheti a találkozókat.

 

– Borzasztó, amikor bemegyek a stadionba, és nem az öltöző felé veszem az irányt, hanem a tribün felé. Az meg még rosszabb, hogy kintről nem tudok segíteni a többieknek, nem tudom hozzátenni azt a pluszt, ami esetleg kellene, hogy ne 1-1, hanem 2-1 legyen a végeredmény, mint a hétvégén. Nagyon hiányzik a meccs! De már közel vagyok a visszatéréshez, négy hónappal a műtét után tudok lépcsőzni, rövidesen pedig jöhet a hosszú távú futás is. Novembertől a csapattal akarok készülni. Hogy még idén pályára léphetek-e ? Ez majd novemberben kiderül – mondta Törtei Tamás.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC