nb1.hu

A Vasas és az NB I: Szanyó Károly igazsága

Bognár György két ok miatt is elégedett lehet.

Kétgólos hátrányból, 3-1-ről hozta 3-3-ra a Budaörs elleni mérkőzését tegnap a Vasas, viszont a Kaposvár 1-0-ra verte a Vácot, így az angyalföldieknek, két fordulóval a vége előtt, 6 pont a lemaradásuk a feljutó helyen tanyázó somogyiak mögött. Szanyó Károly, a piros-kékek vezetőedzőke őszintén nyilatkozott a mérkőzés után:
 
„Ha semleges néző lettem volna, csupa pozitív dolgot mondanék a mérkőzésről, a hat gól önmagáért beszél. Az első félidőt azonban nem tudom hová tenni, ekkor egyértelműen jobban, kreatívabban játszott a Budaörs. Természetesen szerettünk volna három pontot szerezni, de lehet, még nem vagyunk érettek arra, hogy az első osztályban szerepeljünk. Nagy sorozatunknak köszönhetően egy pontra feljöttünk a második hely mögé, de két mérkőzés alatt rombadöntöttük az álmainkat. Fiatal csapatunk van, sok tehetséges játékossal, amely a következő szezonban üde színfoltja lehet az NB II-es bajnokságnak.”
 

Bognár György, a vendég Budaörs mestere elégedett volt a meccs után, de kijelenthetjük, csapata összteljesítményével is az lehet, mert a másodosztály egyik legmarkánsabb képviselőjéről van szó.
 
„Elégedett vagyok, mert próbáltuk saját játékunkat játszani, és összességében egy jó mérkőzésen született meg a döntetlen.”
 
És Bognárnak igaza van: a meccs tényleg jó volt, de nem csak a 6 gól miatt!
 
1 ZTE FC 76
2 Kaposvári Rákóczi FC 68
3 Vasas FC 62
4 Gyirmót FC Győr 61
5 Budaörs 61
6 Békéscsaba 1912 Előre 60
7 Soroksár SC 56
8 Kazincbarcika 53
9 WKW ETO FC Győr 52
10 Nyíregyháza Spartacus FC 52
11 Aqvital FC csákvár 49
12 Vác FC 46
13 Dorogi FC 42
14 Budafoki MTE 41
15 BFC Siófok 41
16 Duna Aszfalt TVSE 39
17 Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 34
18 Ceglédi VSE 32
19 Credobus Mosonmagyaróvár 31
20 BSS Monor 27

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC