nb1.hu

A Vasasból már igazoltak, bentmaradásra és a Fradi ellen készülnek

Hogyan működik az MTK-val kötött megállapodás?

Szedlár Zoltán 2019 nyarán került Dorogról a Vasasba, előbbi klubnál közönségkedvencnek számított. Az elmúlt időszakban azonban kevesebb játéklehetőség jutott neki, ezért a saját fejlődése érdekében az angyalföldiek fél évre kölcsönadták őt korábbi klubjához.
 
Viszont a legjobb kieső helyen lévő Dorognál további erősítésekre lenne még szükség, erről is beszélt, több más témakör mellett Sitku Illés sportigazgató a klub honlapjának adott interjújában.
 
Ebből szemezgettünk:
 
Miként látod a nyári igazolások teljesítményét, elégedett vagy velük?
"Nem szeretnék személyenként kitérni, de azt gondolom, hogy többé-kevésbé elégedettek lehetünk, még akkor is, ha voltak gyengébb teljesítmények, az biztos, hogy tavasszal ennél azért sokkal több kell."
 
 

Nagy baj lesz, ha nem szakadnak át a dorogi gátak – INTERJÚ

 

 
November elején a váltás mellett döntött a vezetőség a vezetőedzői pozíciót illetően, mi indokolta Németh Szabolcs távozását?
"Visszatérnék a már említett gondolatomhoz. Belekerültünk egy olyan negatív szériába, ami kevésszer történik meg egy csapat életében. Én úgy gondolom volt türelmünk Szabolcs felé, de úgy éreztük már nem tud olyan hatással lenni a csapatra, nem tudja úgy motiválni őket, ami kilendített volna minket ebből a lejtmenetből. Szakmailag nem volt probléma, inkább azt mondanám, hogy elveszett az a bizonyos kémia a csapat és közte.
 
Fenyvesi László mellett tette le voksát a vezetőség, milyen érvek szóltak mellette, illetve hogy jutottatok arra a döntésre, hogy Balogh Pál és Antal Gábor egészítse ki a szakmai stábot?
"Lacinak ez lesz az ötödik éve a felnőtt csapatnál. Nagyrészt asszisztens edzőként dolgozott, és kifogástalan munkát végzett. Abban a szerepkörben is voltak olyan észrevételei, megnyilvánulásai mind a szakmai, mind a mentális felkészítésben, ami nagyon sokat segített a csapatnak, továbbá Miskei Attila távozását követően Ő kapta meg a felnőtt csapat irányítását Balogh Pali segítségével és bizonyította is rátermettségét. A szakmai elhivatottsága, alázatossága mellett, ezen okok miatt is esett rá a választás. Úgy gondolom kézenfekvő volt a kinevezése, már csak azért is, mert szívügye a dorogi csapat, a dorogi futball és mindent megtesz a sikerért. Balogh Pál visszatérése az Ő kérése volt. Abban a rövid időszakban, amikor átvették a csapatot, nagyon jól működtek, jól dolgoztak együtt és ezt szerette volna folytatni. Ami Antal Gábort illeti, mivel Szekeres Adrián is távozott, asszisztens edzőre is szükségünk volt. Pali, a dorogi időszakát tekintve, már régóta dolgozik vele, így Ő vetette fel és ajánlotta, hogy segítségünkre lehet. Fenyvesi Laci és én is beszéltünk vele, hamar kiderült, hogy illik a képbe. Pali szakmai igazgatóként, Gábor pedig asszisztens edzőként segíti majd a vezetőedző munkáját. Azt gondolom, hogy jó ötlet volt őket "leigazolni", hiszen most egy olyan szakmai stáb alakult ki a dorogi csapat élén, beleértve az erőnléti edzőnket Havrán Józsefet és a kapusedzőnket Vajda Gellértet, akik remekül kiegészítik, segítik egymást, és biztos vagyok benne, hogy mindent el fognak követni a céljaink eléréséért."
 
Hangsúlyos témát szolgáltatott a szezon első felében az MTK-val megkötött kooperációs szerződésünk, hogy látod ennek a lefolyását, miként profitált belőle klubunk?
"A három kölcsönjátékos véleményem szerint nem vallott szégyent, bár az ő teljesítményükre is rányomta bélyegét az elmúlt időszak. Azt ne felejtsük el, hogy fiatal játékosokról beszélünk, akik korukból adódóan nem biztos, hogy hétről-hétre tudnak hozni egy jó átlagteljesítményt. Így is volt olyan mérkőzés, ahol valamelyikük jó játéka vagy villanása döntötte el a találkozót, de úgy gondolom több van bennük. A kooperációs szerződésbe belevett játékosok közül ketten-hárman állandó kezdővé nőtték ki magukat az MTK-ban, így nem igazán adódott lehetőség, hogy ők hozzánk jöjjenek, a fennmaradó játékosokra pedig az előző szakmai stáb nem tartott igényt. Összességében felemás érzésem van a kooperációval kapcsolatban, de még hátra van a tavaszi szezon."
 
Mit lehet tudni azokról a játékosokról, akiket alig vagy egyáltalán nem láthattunk idén a pályán, mint például Barna Gergő vagy Lencsés Balázs?
"Barna Gergőnek lágyéksérv műtétje volt, először egyik, aztán a másik oldalon. Ezután elkapta Ő is a koronavírust, emiatt sajnos nem tudott a csapat rendelkezésére állni, de már gőzerővel csinálja az edzéseket és reméljük a tavasz második felében számíthat majd rá vezetőedzőnk. Lencsés Balázsnak sem úgy sikerült ez az ősz, ahogyan azt eltervezte, hiszen először a válla sérült meg, amit meg is kellett műteni, aztán amikor visszatért, a térde szenvedett sérülést, amit nagy eséllyel szintén meg kell műteni. Neki biztosan hosszabb rehabilitációja lesz. Megemlíteném még Délczeg Gergőt is, aki vádlisérüléssel bajlódott, ami nagy érvágás volt számunkra, az Ő góljai nagyon hiányoznak a csapatnak, de mondhatnék még jó pár játékost, akiknek kisebb-nagyobb sérülései voltak."
 
 

Dorog-Kerület: a legfinomabb, meleg Ice Tea meséje – helyszíni riport – NB1.hu

 

 
Milyen változások várhatóak a keretet illetően a téli átigazolási időszakban?
"Lesz távozó és érkező is, több poszton is szeretnénk erősíteni. Egy igazolásról már tájékoztattuk szurkolóinkat, Szedlár Zoli visszatér hozzánk, igaz csak fél évre kölcsönbe, de azt gondolom, hogy nagyon sokat fog tudni segíteni. Nem egyszerű ilyenkor igazolni, mert a téli átigazolási időszakban általában élő szerződéssel rendelkeznek a játékosok, de mindent megteszünk, hogy sikerrel járjunk."
 
Hamarosan a Ferencváros látogat Dorogra a MOL Magyar Kupa következő fordulójában, mit gondolsz erről a mérkőzésről?
"Úgy gondolom a Ferencváros ellen megtiszteltetés és mindig nagy élmény játszani. Valószínűleg Rebrov mester nem a komplett kezdőcsapatot fogja kiküldeni ellenünk, de azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, hogy így sem mi leszünk az esélyesek, ettől függetlenül szerintem egy kupameccsen, főleg amikor egy mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa, bármi megtörténhet. Annyit ígérhetek, nem feltartott kézzel fogunk kimenni a pályára."
 
Kieső helyen telel a csapat, hogy érzed, mit hoz a tavasz?
"Nagyon nehéz tavasz elé nézünk, de most is azt gondolom, hogy nem itt lenne a helyünk. Ha mindenki kihozza magából a maximumot, és megtesz mindent a sikerért, akkor nem lehet gond.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC