nb1.hu

A veretlenség megőrzéséért az ország túloldalán!

Rangadó vár a Zalaegerszegre.

Nyíregyházára látogat a ZTE mérkőzésről és a felkészülésről Nagy Tamás vezetőedzőt kérdezte a klub sajtóosztálya.
 
Komoly erőpróba előtt áll a csapat, négy nap alatt két bajnoki, ezer km utazás. Igényel ez speciális felkészülést?
Mindenképpen, mert nyolc napon belül három mérkőzést játszunk, ebből kettőt idegenben, ami sok utazással jár. A regenerációt pedig a lehető leghatékonyabbá kell tennünk.
 

Milyen állapotban vannak a sérültek, kire nem számíthatsz Nyíregyházán?
A sérültek állapota javul, de csak akkor számítok rájuk, ha száz százalékos állapotban lesznek. Szépe bokája nincs abban az állapotban, hogy pályára lépjen a közeljövőben. Vojnovic játéka is kérdéses, Kiss Máté is kisebb sérüléssel bajlódik. Örömteli, hogy Madarászra már számíthatok, így lehet szerepe a következő mérkőzéseken.
 
Hátráltatta valami a heti felkészülést?
Nyilván a sérültjeink okoznak fejtörést a hétvégi összeállításnál. Nem aggódom, mert vannak nagyszerű játékosaim, akik tudják pótolni majd őket, ha szükséges.
 
Ellenfelünk keretében sok ismert labdarúgó található, Jova, Fodor, Rezes, Forró, Dragóner, Gyurján neve jól cseng futballberkekben, de Daru Bencét sem kell bemutatni az egerszegi szurkolóknak, ráadásul tavalyi keretünkből ketten is Nyíregyházán játszanak. Véleményed szerint milyen játékerőt képvisel az eddig rapszodikusan szereplő Nyíregyháza?
Pontosan ez az, ami nem enged éles képet formálnom róluk. Ahogy a kérdésben is szerepelt, jól csengő nevekkel van a keretük megtűzdelve, de én a legjobban a csapatom teljesítményére koncentrálok, mert az lesz döntően befolyással a végeredményre.
 
A mérkőzést, melyet vasárnap 19 órai kezdettel rendeznek Nyíregyházán,
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC