nb1.hu

A viharsarokban tovább fokozzák a felkészülés tempóját

Békéscsaba – Az ősi rivális elleni edzőmeccsre is készülnek.

A felkészülés második hetét, hétfőn délelőtt ismét állapotfelméréssel (súlymérés, testzsír-százalék meghatározás) kezdték meg Békéscsabán.. Aznap délelőtt 10:00 órától és délután 18:00 órától is a füves edzőpályán tréningeztek a viharsarkiak – jelezte a klub honlapja, amelynek változtatás nélkül közöljük a jelentését.

 

 Kedden, a közös reggeli után az egyik csoportnak konditermes erősítés a programja, ezt követően pedig 10:00 órától ismét edzésen vesz részt mindenki. Ebéd, szusszanás, majd délután fél öttől az együttes másik fele vonul edzőterembe, este hat órától pedig a második labdás foglalkozás következik. Szerdán csak délelőtt lesz programja a Liláknak, 10:00 és 10:30 órától két csoportra osztott – időben is eltolt – edzést, majd regenerációt, délutánra pedig pihenést írt elő mesterünk. A csütörtöki nap fotózással kezdődött volna, de több technikai tényező miatt ezt egyelőre későbbi időpontra halasztottuk. A hét negyedik napján 10:00 és 18:00 órától két izzasztó tréning, a foglalkozások között pedig erősítő gyakorlatok várnak focistáinkra. Pénteken délelőtt orvosi vizsgálat lesz – dietetikus szakértők érkeznek az Előréhez és a felmérések után személyre szabott, betartandó táplálkozási tanácsokkal is szolgálnak. Ebéd után némi pihenés, majd taktikai értekezlet (videózás) és a már megszokott hatórai ezdéssel zárul a napi tennivalók sora. Szombaton pedig már utazunk, fél egykor találkozik a csapat és egy utolsó megbeszélés után 14:00 órakor Debrecen felé indul a csapatbusz. A DVSC elleni felkészülési mérkőzés 2016. július 2-án (szombaton) 18:00 órától kezdődik. Helyszín: Debrecen-Pallag.

 

Az edzőmérkőzések sorozatában első, komolyabb ellenfelünk a DVSC-TEVA együttese előrébb jár a felkészülésben. Bár június 25-dikén, az NB I-es tagságot kiharcoló Mezőkövesd otthonában 3-2 arányban alul maradtak és a keretük – csakúgy, mint a miénk – átalakulás alatt van, ettől függetlenül június 30-dikán már Európa Liga selejtezőt játszanak az olasz SP La Fiorita csapatával, Serravalle-ban. A visszavágóra július 7-én kerül sor a Nagyerdei Stadionban, 16-dikán pedig már az OTP Bank Liga első fordulójában, a Paksi FC csapatát fogadják. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC