nb1.hu

A visszatérő gólvágó rángatta ki a Szparit a gödörből

Nehéz dolguk lesz a hétvégén a nyíregyháziaknak.

 
 
Nem kezdte jól a Merkantil Bank Liga tavaszát a Lengyel Roland vezette Nyíregyháza. Pedig, amikor a fiatal szakvezető tavaly novemberével átvette a Szparit, úgy tűnt gyümölcsöző lesz az együttműködés a felek között, hiszen Lengyellel zsinórban hat meccset is nyert a Nyíregyháza a téli szünet előtt. A sikeres folytatás azonban egyelőre várat magára, 2020-ban eddig csak négy pontot szereztek a piros-kékek, de ebben annak is nagy szerepe lehet, hogy a szezonnyitó, Soroksár elleni (3-5) vereséget követően a játékvezetőt erősen kritizáló, Hornyák Marcellt, a csapat házi gólkirályát négymeccses eltiltással sújtotta az MLSZ Fegyelmi Bizottsága. Igaz, a játékos meghallgatása után a büntetést a felére mérsékelte a szövetség, de a gólerős játékos hiányát megérezte csapata.
 
A Soroksár ellen kiállított támadó, Lipcseiék ellen kétszer is betalált, majd az eltiltás letöltése után jó játékkal járult hozzá csapata teljesítményéhez a Tiszakécske elleni szoros vereség során (1-2), de a hétvégén már újra eredményes volt a 26 éves csatár, és 0-1-nél két gyors góljával fordított a Spartacus, és hosszú idő után szerzett 3 pontot a végül 3-1-re megnyert bajnokin a Kazincbarcika ellen.
 
"Nagyon örültem a győzelemnek, nagyon fontos volt a siker számunkra. Úgy éreztem végig küzdöttünk, harcoltunk, segítettük egymást, nagyon akartuk a három pontot! Kicsit bosszantott, hogy a harmadik gólom nem jött össze, megvolt rá a lehetőségem, de ennél sokkal fontosabb, hogy nyertünk" – mondta Hornyák Marcell klubjának
 
Hornyák az NB II-es góllövőlistát is vezeti, tizenöt találatával holtversenyben az első a budafoki Kovács Dáviddal. Lengyel vezetőedző reméli, a csatár visszatérésével, nem csak Hornyák góljai, hanem a Nyíregy pontjai is újra gyarapodni fognak.
 
A Nyíregyháza legközelebb a képzeletbeli, tavaszi tabellát vezető Vasashoz látogat, nem lesz tehát egyszerű feladat a Szparinak a fővárosi vizit után (f)elmozdulnia az NB II 8. helyéről.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC