nb1.hu

A ZTE kezében lehet a bajnoki cím sorsa a hálóőr szerint

Magasztalta a hátsó alakzatot.

Zöldesi Illés, a ZTE kapusa a klub honlapjának beszélt arról, elvárható, hogy csapatuk védekezése kiemelkedő legyen, hiszen a bajnokság egyik legjobb hátsó alakulatáról beszélünk. Viszont azt is kiemelte, hogy a kétmeccses kapott gól nélküli sorozat még nem elég hosszú.
 
A csapat védekezése tényleg jól szuperál a tavaszi szezonban. Négyszer egy gólig jutottak csak ellenfeleik, és csak a Győr elleni ominózus két felvonásos mérkőzésen sikerült többször is bevenni kapujuk.
 
– Úgy érzem, már ősszel is stabilan védekeztünk, de tény, hogy kevés meccset tudtunk kapott gól nélkül lehozni, nem tudom, ennek mi lehetett az oka – kezdte a hálóőr. – Szerintem az NB II egyik legerősebb védelme a miénk, így el is várható, hogy kiemelkedően teljesítsünk. Most szerencsére két összecsapáson érintetlen maradt a hálónk, de ez még nem olyan hosszú sorozat, azon dolgozunk, hogy ezt minél tovább nyújtsuk.
 
Zöldesi Illés egy kivételével az összes bajnokit végigjátszotta az idényben, és minden bizonnyal ott lesz a ZTE kezdőjében vasárnap, Dorogon is. A játékos figyelmeztetett, hogy bár ők az esélyesebbek, nem lesz egyszerű dolguk az utóbbi fordulókban jól szereplő csapat ellen. Emellett kitért arra is, hogy a válogatott szünetre jó lenne az első helyről menni, mert akkor már a kezükben lenne a bajnoki cím sorsa.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC