A ZTE-MU-ról is nyilatkozott a Balmaz edzője - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

A ZTE-MU-ról is nyilatkozott a Balmaz edzője

Simon Zoltán - 2018. szeptember 14. péntek 16:45
Vagányat üzent volt klubjának!
Szamosi Tamás pályaedzővel a klub honlapja beszélgetett:
 
"Az előző hetet a fizikai terhelésre fordították. Meghozta-e a gyümölcsét a kemény edzések sorozata?
Vasárnap kiderül! Ezt a munkát el kellett végezni, hiszen még mindig úgy érezzük az edzői stábbal, hogy nincs minden játékos egyforma erőnléti állapotban. Szükség volt tehát a keményebb edzésekre, melynek a hatása meglátszott például a pénteki edzőmeccsen is, amiről viszont már jó előre azt mondtam, hogy nem az eredmény lesz a fontos. Reméljük a hétvégén kijön, amiért harcoltunk.
 
Ez a hét már rendes meccsütemben zajlott?
Így van, hiszen vasárnap bajnoki meccs vár ránk. Kemény 12 nap elé nézünk majd, hiszen a kupa miatt is vasárnap-szerda-vasárnap ütemben kell pályára lépnünk, éppen ezért is volt fontos a múlt heti erőltetett menet.
 
Vasárnap a Zalaegerszeg otthonába látogatunk. Mit vár a mérkőzéstől?
Továbbra is szeretnénk látni a fejlődést, az előrelépést a csapaton. Az edzőváltás miatt a ZTE valószínűleg felfokozott hangulatban várja az összecsapást, de nekünk ezzel nem szabad foglalkozni, játszani kell a játékunkat és el kell hoznunk a három pontot.
 
2002. augusztus 14., jelent-e még Önnek valamit? (ZTE-Manchester United 1-0) “Szamosi, Szamosi, be kéne adnia, ott a helyzet, gól!” (Hajdú B. István)
Minden évben előkerül a dátum körül a sajtóban, így azt gondolom, hogy jelentős futballtörténelmi esemény volt. De ez a múlt, vasárnap ez most kevés, győzni megyünk Zalába!"

LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 06. 24. 16:52

Böde is belevágott – fotók

Elkezdték a tolnaiak is a felkészülést.
2019. 06. 24. 16:02

Ennyi játékost igazolhat még a Fradi

Lassan körvonalazódik a kezdőcsapat.
2019. 06. 24. 14:54

Megvan, mikor kezdődik a Ludogorec-Fradi

Ez lesz ugye a visszavágó.
2019. 06. 24. 13:05

Igazolt a Loki

Hivatalos bejelentés.
2019. 06. 24. 14:08

Vasas: Szanyó kemény bevállalásai

Szűcs Lajos, aranyérem és a kupadöntő.
2019. 06. 24. 13:22

Új igazolás, 4 próbázó és stábot érintő változások Budafokon

Alapos átalakulások mennek végbe Csizmadia Csabáéknál.
2019. 06. 24. 13:55

Kemenes Szabolcs vezetőedzőként kezdte el a munkát

Volt válogatott segíti a munkáját.
2019. 06. 24. 11:44

Nomád edzőtábor is vár a PMFC-re

Állóképesség-fejlesztő kiképzés lesz.
2019. 06. 24. 12:12

Böde nem csak a Fradit és a Vidit, hanem a teljes NB I-et „beárazta”

Újra átélné a nemzetközi kalandot.
2019. 06. 24. 11:07

BL-ben a Fradi: kitört a jegyvásárlási láz

A legfrissebb információk.
2019. 06. 24. 10:20

Bognár Györgyék belső védőt igazoltak

Méghozzá nagy rutinnal rendelkezőt.
2019. 06. 24. 08:50

Békéscsaba: 4-en érkeztek, 2-en érkeznek még

Bemutatkozott az új szakmai stáb.
2019. 06. 23. 10:48

Háromezren emlékeztek meg Pécsen a Dárdai családdal

Méltó mérkőzés a Stadion utcában.
2019. 06. 23. 10:42

Elköszönt gólkirályától és egyik legjobbjától a Jászberény

Négyen távoztak, a cél a fiatalítás.
2019. 06. 24. 10:57

Újabb 3 játékos csatlakozott a DVTK-hoz

Egyikük a Puskás Akadémia növendéke.
2019. 06. 24. 09:13

Új bajnokság sorsolása: legfontosabb tudnivalók

Akik többet játszanak otthon és idegenben.
2019. 06. 24. 07:09

Hétfői foci: pikáns rangadó az Afrika-kupán

Női vb, U21-es Eb a programban.
2019. 06. 23. 21:29

Miriuta megismerheti játékosait - próbajátékosok Kisvárdán

Edzőmeccs is lesz a felkészülésben.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1ZTE FC82
2Kaposvári Rákóczi FC74
3Gyirmót FC Győr65
4Vasas FC65
5Budaörs64
6Békéscsaba 1912 Előre60
7Soroksár SC59
8WKW ETO FC Győr58
9Kazincbarcika56
10Nyíregyháza Spartacus FC56
11Aqvital FC csákvár52
12BFC Siófok47
13Vác FC46
14Dorogi FC43
15Duna Aszfalt TVSE43
16Budafoki MTE41
17Balmaz Kamilla Gyógyfürdő40
18Ceglédi VSE32
19Credobus Mosonmagyaróvár31
20BSS Monor30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!