nb1.hu

Adrenalinnal pótolta a bemelegítést

Budapest - A Soroksár kapusa kilenc hónapot várt a lehetőségre.

A vasárnapi bajnokin újoncot avatott a Soroksár SC. Kapusuk, Kovács Dániel harmincadik percben történt kiállítását követően az a Steer Bence állt a gólvonal elé, aki ugyan már január óta a klub "kötelékébe" tartozik, ám bajnoki összecsapáson először léphetett pályára.

Steer Bence az MTK, majd Vasas Kubala Akadémia korosztályos csapataiban pallérozódott mielőtt 19 éves korában, 2012 őszén, a REAC együttesében bemutatkozott az NB III-ban. Attól kezdve kirobbanthatatlan volt a rákospalotaiak kapujából, így nem véletlen, hogy egy évvel később profi szerződést kapott az élvonalban szereplő pécsi klubtól. Mivel a baranyaiaknál akkoriban Dibusz Dénes számított az első számú kapuvédőnek, jobb híján a padon ült, illetve a Ligakupában védett. Ennek ellenére 2014 nyarán olyan lehetőséget kapott Norvégiából, melyre nem lehetett nemet mondani. Ugyan "csak" a harmadosztályban szereplő Nardo kapuját őrizte – közmegelégedésre -, rendszeresen meghívást kapott a Rosenborg együttesének edzéseire. Idén télen aztán elege lett a hideg északból, hazatért, s bár több ajánlata is volt, a Soroksárt választotta.

– Soroksárra érkezésem óta erre a pillanatra vártam. Kilenc hónap telt el, de úgy érzem, megérte – felelte a soroksarsc.hu érdeklődésére Steer Bence. – Nem volt egyszerű a helyzet, hiszen egy órát emberhátrányban játszottunk, s bár uraltuk a mezőnyt, a hazaiak kontrái mindvégig veszélyesek voltak.

Tíz ember ide, helyzetek oda, lehúzta a rolót…
Unalomra tényleg nem panaszkodhattam, a második félidőben akadt dolgom rendesen. Szerencsére jól ment a védés, két, három bravúrom is akadt, kétszer pedig a kapufa segített ki. Ennek ellenére sajnos pont nélkül jöttünk haza.

Nem volt egyszerű dolga, hiszen bemelegítés nélkül kellett azonnal beugrania.
Fura szituáció volt az biztos, még soha nem éltem át hasonlót. Fél órája ücsörögtem már a padon, mikor a játékvezető felmutatta a piros lapot Kovács Daninak. Azonnal kesztyűt kellett húznom. Eltelt két, három perc, mire fejben ráhangolódtam a meccsre. Tulajdonképpen ez volt a nehezebb, a fizikai részt a meccs közben, mikor nálunk volt a labda, már könnyebb volt megcsinálni.

Labda nélküli kapus-bemelegítés?
Hát nem ideális állapot, az biztos, de az emberben ilyenkor dolgozó adrenalin átsegített a nehezén.

A Kazincbarcika ellen "csak" beugróként állt a kapu elé. Vasárnap azonban Kovács Dániel eltiltása miatt már az első perctől pályán lesz.
Ez azért most más lesz. Egyrészt egész héten van időm felkészülni, ráhangolódni a meccsre, másrészt tizenegy a tizenegy ellen, 0-0-ról indul a Szeged elleni találkozó. Bízom benne, ismét sikerül lehúznom a rolót és kapott gól nélkül hozzuk le a mérkőzést. Akkor túl nagy baj már nem lehet…

Pogba megsérült! – NB1.hu

Pogba megsérült

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC