nb1.hu

Ajka: három és fél év után távozik a vezetőedző

Kiderült, ki veszi át a csapat irányítását átmenetileg.

Az Ajka az NB II legutóbbi játéknapján 1-1-es döntetlent játszott a Kazincbarcikával, így a Veszprém megyei csapat immáron öt forduló óta nyeretlen a bajnokságban. A gyengébb szereplés után az ajkaiak hétfőn bejelentették, hogy közös megegyezéssel felbontották Kis Károly vezetőedző szerződését.
 
Íme az Ajka közleménye:
 
"A mai napon közös megegyezéssel klubunk szerződést bontott Kis Károly vezetőedzővel, így szinte napra pontosan három és fél év után szakvezetőnk és együttesünk útjai elválnak egymástól.
 
Kis Károly 2019. május 1-én tért vissza Ajkára, ahol irányításával csapatunk az NB II-ben  idén már a 4. szezonját kezdhette meg.  Első évében újoncként, a COVID járvány miatt félbeszakadt bajnokságban az előkelő 9. helyre vezette csapatunkat, amit a következő évben sikerült felülmúlnia és a klub fennállásának legsikeresebb bajnoki helyezését elérve zárta a szezont (NB II. 5. / ország 17. csapata). A tavalyi évben a remek tavaszi teljesítménynek köszönhetően a 9. helyre vezette együttesünket. .
 
Az idei évben a Csákvár elleni győzelmet követően hullámvölgybe került együttesünk és a következő kilenc fordulóban – a Siófok elleni győzelmet leszámítva – nem sikerült begyűjtenünk a 3 bajnoki pontot. Mivel csapatunk közel került a kiesőzónához, a vezetőség úgy érezte az együttesünknek új impulzusra van szüksége, ezért a váltás mellett döntött.
 
A következő mérkőzéseken átmenetileg Jeney Gyula veszi át a csapat irányítását, a stábon belül más változás nem lesz, így Jeney Gyula munkáját Pintér Csaba asszisztens edző, Dávid Sándor kapusedző és Bartos Zoltán videóelemző segíti a továbbiakban."
 
Az Ajka jelenleg a 14. helyen áll a tabellán, a következő fordulóban a Gyirmót otthonában vizitál. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC