nb1.hu

Alapembereire nem számíthat a DVTK az utolsó fordulóban – reakció

Akár a pályán is búcsúzhat 6 év után a harcos.

Tét nélküli mérkőzést játszik a DVTK a BMTE ellen, lehet-e az utolsó bajnoki egyfajta nulladik felkészülési mérkőzés?
– Nem – szögezte le gyorsan Dragan Vukmir a Diósgyőr honlapjának. – Vasárnap még a régi keretnek kell megszerezni a három pontot, hétfőtől pedig következhet az új idény.
 
A diósgyőriek kezéből kicsúszott a feljutás, a budafokiak pedig már bebiztosították a bennmaradást. Hogyan lehet ebből egy szórakoztató mérkőzést csinálni? 
– Szeretnénk hazai pályán jó játékkal és győzelemmel zárni az idényt. Profi labdarúgók lépnek vasárnap pályára, akiknek az a feladatuk, hogy a tudásuk legjavát nyújtsák. Számukra ez munka, amit el kell végezni. Aki nem így tesz, azt tíz perc után lehozom a pályáról.
 
Három alapember, Könyves Norbert, Hegedűs János és Szatmári Csaba öt sárga lapot követő eltiltás miatt nem játszhat.
– A futball csapatjáték – ismételte el sokadszor a sportszakember -, ráadásul nem csak a pályán lévő 11 játékos, hanem a teljes keret számít, különben mi végre edzene ennyi ember Diósgyőrben? Vasárnap olyanok is lehetőséget kapnak, akik korábban kevesebbet játszottak, és most kiderül, ki készült becsületesen, erre a pillanatra várva. Itt az utolsó lehetőség, hogy mindenki megmutassa a karakterét, lehet rá számítani a jövőben is, vagy nem. Ezt is figyelembe vesszük, amikor minden labdarúgóval tárgyalóasztalhoz ül a klubvezetés az idényzárót követően, hétfőn és kedden.
 
 

 
Dejan Karan már régen volt fiatal, a rutinos labdarúgó, aki 6 éven keresztül erősítette a DVTK-t, és a BMTE ellen búcsúzik a profi labdarúgástól.
 
– Régóta ismerem Dekit, még játszottunk is egymás ellen – elevenítette fel a diósgyőri vezetőedző. – Minden labdarúgó életében eljön az a pillanat, amikor a búcsú mellett dönt, sajnálom, hogy keveset dolgoztunk együtt, mert minél több ilyen, harcos mentalitású emberre van szüksége a DVTK-nak. Amennyiben valamilyen előre nem látható körülmény nem húzza keresztbe a terveket, akkor lehetőséget adok neki, hogy a pályán búcsúzzon el a klubtól és a szurkolóktól.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC