nb1.hu

Autós üldözés – saját csapatukra támadtak a DVTK szurkolók

Nagyon kemény pillanatok voltak.

Vasárnap 2-1-es vereséget szenvedett Budaörsön a DVTK, így a Vasas már biztosan feljutott az NB I-be, illetve a Diósgyőr három pontos hátrányba került a Kecskeméttel szemben a második helyért folytatott harcban, három fordulóval a bajnokság vége előtt.
 

A meccs után a DVTK fanatikusainál betelt a pohár, a DVTK stadionnál várták a futballisták a meccs után, amiről így számolt be az amigeleken.hu:
 
,,A stadionnal brutál rendőri készültség, a vendégparkoló tele volt rendőrrel Az edzőközponttól végig a Lórántffy-ig rendőrök álltak, ráadásul a Secu is jelen volt teljes létszámmal.
 
Szóval nem csak a szurkolók érezték azt, hogy betelt az a bizonyos pohár. Mindenki a buszt várta, ami már a megyehatártól négy rendőrautós felvezetést kapott mintha bajnokok lennének, de itt nem az örömittas drukkerekre kellett számítaniuk.
 
Az Andrássyn keresztül szerettek volna a stadionhoz érkezni, nem a hátsó úton. Amikor a busz elhagyta a Búza-téri vonalat, akkor erről értesülve már a Medical Centerhez vonult a fogadóbizottság. Aztán megint borult a program, mert a buszt leállították a Pláza után és visszafordították körbe a vasgyárhoz. Kis várakozás után a szurkolók is átnéztek a Lórántffy utca végére. A buszt a vasgyári temetőnél viszont megállították és nem engedték tovább. Egészen addig így maradt ez, ameddig a Secu és a rendőri összefogás nagyjából 200 méteren keresztül fel nem sorakozott és kordont nem alkotott az edzőközpontnál és a stadion parkolójában. Aztán egy trükköt vetettek be és egy üres busszal próbálták kiugrasztani a nyulat a bokorból, de a szurkolóknak is feltűnt, hogy üres a jármű.
 
Végre-valahára megérkezett az „igazi” busz, de lehetetlen volt hozzá közel kerülni. Volt pár szívhezszóló rigmus és kiabálás is elhangzott, valószínűleg el is jutott a címzettek fülébe. A klubházhoz végül beérkezett a busz és a játékosokat egyesével kísérték a rendőrök, mindegyiket a saját autójához. Volt még ezután is egy kis autókázás és ennek hatására, Oláhnak sikerült 2 piros lámpán is áthajtania, de Dobos is kettes padlóval vette a fekvőrendőrös akadályt…"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC