Az Albertirsán vendégeskedő Békéscsaba vezetőedzője nélkül győzné le a Ceglédet - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Az Albertirsán vendégeskedő Békéscsaba vezetőedzője nélkül győzné le a Ceglédet

Nagy Tamás - 2016. July 31. Sunday 13:15
Békéscsaba – Az előző idényben még két osztálynyi különbség volt a csapatok között.
Kép forrása: 1912elore.hu

Vasárnap startol a Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezonja, a Cegléd ideiglenes otthonában – Albertirsán fogadja az NB I-től az előző idényben búcsúzó Békéscsabát.

 

Zoran Szpisljak, a vendégek vezetőedzője jelenlétével továbbra sem tudja erősíteni a lilákat, hiszen kifakadt gerincsérv betegségével jelenleg otthonában lábadozik. Szerencsére műtétről egyelőre nincs szó, de a gyógytorna és a teljes felépülés akár heteket is igénybe vehet, helyette Bóér Gábor latolgatta az esélyeket, míg a hazaiak részéről a céglédiek csékája.

 

 

Érdekes mérkőzés várható, hiszen egy NB I-ből kiesett és egy NB III-ból feljutó csapat játszik egymással, de pozitívnak értékelem a felkészülést és nyugodtan vág neki együttesünk a bajnokságnak. A tavalyi évben sem volt gondunk az erőnléttel, szinte minden mérkőzésen tudtunk dominálni és úgy érzem, hogy mind erőnlétileg, mind taktikailag tudtunk fejlődni a felkészülés alatt, aminek köszönhetően bizakodva vágunk neki az NB II-nek – mondta Makrai László, csapatkapitány.

 

– A heti felkészülésünk eddig ideálisnak mondható, nincsenek sérültjeink és mindenki egészséges. Úgy érzem, hogy a fiúk nagyon jó szellemben, mentalitásban végzik munkájukat és nagyon várják már a bajnoki rajtot. Most azt látom, hogy sikerre éhesek és eltökélt szándékunk, hogy minden áron megnyerjék az első mérkőzést, hogy jól indulhasson ez a szezon. A heti- és az elkövetkezendő időszak munkáját természetesen vezetőedzőnkkel folyamatosan egyeztetve alakítottuk ki. Eddig minden olyan feladatot el tudtunk végezni a felkészülés egész ideje alatt, melyeket elterveztünk. Ez a pár nap már abszolút a frissítésről szól, megpróbálunk olyan szituációkat az edzésekbe varázsolni, melyek az előttünk álló mérkőzésen is várhatnak ránk. Főleg a befejezésekre koncentrálunk, tehát a gól- és önbizalomszerzés a cél – ennek gyakorlása és felépítése a feladatunk. Jelenlegi ellenfelünk valamilyen szinten fekete ló az NB II-ben, hiszen tavaly még egy osztállyal lejjebb szerepeltek – így pillanatnyi állapotukban még nem ismerhetjük őket – viszont a nevek alapján nekik is jócskán sikerült az erősítés. A keret egy részét személyesen is ismerem, hiszen vannak olyan rutinosabb játékosok, akik ellen még futballozhattam. A lejátszott edzőmérkőzéseik alapján elmondható róluk, hogy stabil, szervezett csapatról van szó és azok az információk, melyeket sikerült begyűjteni – szintén ezt támasztják alá. Mindenképpen egy nehéz meccsre számítok, viszont nekünk a bajnokság egészét tekintve csak a győzelem megszerzése lehet a célunk – legyen az idegenben vagy hazai pályán. A hazai pálya előnyét ezúttal vendéglátóink sem élvezhetik, hiszen a mérkőzés nem Cegléden kerül megrendezésre – így ez inkább nekik jelent hátrányt. Ettől függetlenül nagyon bízom benne, hogy idegenben is hazai pályán tudunk játszani, hiszen nagyon számítunk arra, hogy szurkolóink elkísérnek minket és buzdítani fogják az Előrét! Az új csapatkapitányunk kijelölése az elutazás előtt megtörténik majd. Nem könnyű a helyzetünk, hiszen egy teljesen új CSK-t kell választanunk és ehhez jól megfontolt döntés szükséges  – de természetesen a megfelelő időpontban közölni fogjuk ezt az információt is. Az utazó keretet pedig szombaton határozzuk meg – mondta Bóér Gábor a Békéscsaba edzője a klub honlapjának.

LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 09. 27. 00:12

Marco Rossi bejelentette Dzsudzsák búcsúmeccsét a válogatottól

Igaznak bizonyultak az előzetes hírek.
2022. 09. 26. 23:57

Magyarország-Olaszország: Marco Rossit dicsérte az olaszok kapitánya - reakció

Köszönetet mondott a magyar szurkolóknak.
2022. 09. 26. 23:51

Magyarország-Olaszország: köszönet a búcsúzónak, világszínvonal az olaszoknál - reakciók

Értékeltek a főszereplők.
2022. 09. 26. 23:43

Magyarország-Olaszország: Marco Rossi és a magyar szív - reakció

Köszönet, vágyak és örömök.
2022. 09. 26. 18:19

MTK: küzdelem a mellrák ellen - nagyon szép gesztus

Hivatalos bejelentés.
2022. 09. 26. 11:30

Csákvár: a Puskás Akadémiától érkezett szakember - reakció

Változás a szakmai stábban.
2022. 09. 26. 18:16

Puskás Akadémia: az elhunyt stábtag emlékéért játszottak

Üzentek a játékosok.
2022. 09. 26. 14:02

Puskás Akadémia-Érd: kiakadt az érdi edző - reakció

Célkeresztben a játékvezető.
2022. 09. 26. 23:05

Magyarország-Olaszország: Szalai Ádám iszonyatos csalódottsága - reakció

Hozzá méltó, őszinte nyilatkozattal búcsúzott.
2022. 09. 26. 23:01

Anglia-Németország: csalódott nemzetek összecsapása

Potyogtak a gólok.
2022. 09. 25. 17:46

Enyhített az MLSZ a négy meccsre eltiltott játékos ügyében

Már ott lehet az MTK-ETO-n.
2022. 09. 25. 14:26

ETO: öt és fél év után távozott a 157 tétmeccsen játszó csatár

Hivatalos bejelentés.
2022. 09. 25. 18:22

Parádézott a Dunaújváros, a DEAC és a Karcag - eredmények, tabellák

Veretlen maradt az Iváncsa és a BVSC-Zugló is.
2022. 09. 25. 14:05

Baloteli betalált, előnyből kapott ki a Loki és az ETO - eredmények, tabellák

A Puskás Akadémia nyerte a forduló rangadóját.
2022. 09. 26. 22:51

Magyarország-Olaszország: kimaradó ziccerek, Szalai Ádám búcsúja

Az olaszok végeztek a csoport élén. 
2022. 09. 26. 21:11

Vidi: szurkolói busz indul a megyei rangadóra

Fontos információkat közölt a klub.
2022. 09. 26. 20:13

Magyarország-Olaszország: élő közvetítés

MINDÖRÖKKÉ MAGYARORSZÁG!
2022. 09. 26. 19:38

Magyarország-Olaszország: megvannak a kezdőcsapatok!

Változtatott Marco Rossi.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1MTK Budapest19
2Gyirmót FC Győr16
3PMFC16
4DVTK15
5Kolorcity Kazincbarcika SC15
6ETO FC Győr13
7Soroksár SC13
8Szeged-Csanád Grosics Akadémia12
9FC Ajka11
10Tiszakécskei LC11
11BFC Siófok11
12Szentlőrinc10
13Békéscsaba 1912 Előre9
14Szombathelyi Haladás9
15Nyíregyháza Spartacus FC8
16Aqvital FC Csákvár7
17Budafoki MTE7
18Dorogi FC6
19Credobus Mosonmagyaróvár5
20HR-Rent Kozármisleny4
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!