nb1.hu

Az Angliába szerződő védő elmondta mi szólt a Farkasok mellett

Zalaegerszeg – A bajnokcsapat védőjének fia nem debütálhatott a ZTE-ben.

 

Ahogy azt korábban jeleztük, Csóka Dániel a Zalaegerszeg U17-es válogatott játékosa az angol másodosztályban szereplő Wolverhampton Wanderershez szerződött. A fiatal játékos vasárnap éjjel jött haza, de csak búcsúzkodni érkezett, ugyanis már el is utazott Spanyolországba a nemzeti csapattal, majd hazatérése másnapján kezdődik az angliai kaland, amire nagyon vágyott.

 

A 16 éves védő édesapjával, Csóka Zsolttal – aki a ZTE FC 2002-es bajnokcsapatának tagja volt – együtt adott interjút a zaol.hu-nak.

 

Áruld el Dani, nem bánod, hogy úgy igazolsz el, hogy nem mutatkoztál be a ZTE FC felnőtt csapatában?

Januárban valóban a felnőtt kerettel kezdtem el a felkészülést, miközben azt is tudtam, hogy az angol és az egerszegi klub vezetői egyeztetnek. Azt mondom, hosszabb távon talán nagyobb esélyem lesz így a fejlődésre, mint ha esetleg maradok még és akár be is mutatkozhatok a felnőtt együttesben.

 

De Csóka Zsolt után Csóka Dániel is a ZTE védelmének tengelyében…

Nem lett volna rossz élmény ezt is megtapasztalni, de most jobban vonzott Anglia. De ki tudja, mit hoz még az élet.

 

Az ősszel már jártál a Chelsea-nél próbajátékon. Hogy lett ebből végül Wolverhampton?

Kétszer is vendégeskedtem egy hetet a Chelsea-nél. Az első alkalommal elmaradt a mérkőzés, amin bemutatkozhattam volna, így egy hónapra rá ismét hívtak, hogy az egyik bajnokijukon játsszak. Akkor jelezték, hogy a télen még nem tervezik, hogy újra hívjanak, de hozzátették: nyomon követik a pályafutásomat. Ugyanakkor a kint töltött időszakban láttak a Wolverhampton edzői játszani, akik decemberben meghívtak egy hétre magukhoz. A játékom tetszett nekik, és jelezték, hogy ajánlatot tesznek a ZTE FC-nek. Ami januárban megtörtént, szombaton pedig aláírtam a szerződésemet.

 

A hírekből nem derült ki, hogy milyen szerződés köttetett. És hallhatnánk arról is, hogy melyik csapattal készülsz majd?

Profi szerződést egyelőre nem írhattam alá, hiszen még nem vagyok 17 éves, de áprilisban betöltöm ezt a kort. Féléves előszerződést kötöttünk, ami a nyártól kétéves profi szerződéssel folytatódik. Az U18-as csapattal fogok edzeni és játszani. Azért is örülök, hogy a Wolves-hoz szerződtem, mert ennél a klubnál könnyebb a nagycsapatba kerülni, mint teszem azt egy Chelsea-nél. A szombati, a Wolverhamptonnak nagy sikert hozó meccsen, amikor a Liverpool otthonában nyertek és kiejtették az FA Kupából Kloppékat például egy 2000-ben született srác is ott ült a kispadon a Farkasoknál.

 

A futball mellett gondolom tanulni is kell, hiszen a Kölcsey-gimnáziumot most el kell hagynod. Miként sikerül ezt megoldani, illetve hol fogsz lakni?

Teljesen nem búcsúzok el, magántanulóként folytatom a gimnáziumi tanulmányaimat. Odakint pedig az akadémiára tanárok járnak hozzánk. Lakni pedig egy családnál fogok majd, akikkel már találkoztam odakint.

 

Megvásárolná a Bozsik Akadémiát a brazil világbajnok – NB2.hu

 

Az édesapa, Csóka Zsolt a Chelsea-hez, majd a Wolveshoz is elkísérte fiát Angliába, és persze szombaton, az aláírásnál is jelen volt. Ő azzal kezdte: a Wolverhampton jelenleg az angol második vonalban érdekelt, de más szempontot is figyelembe vettek.

 

– A Wolverhampton nagy múltú csapat és most is erős együttes, bár a pozíciója lehetne jobb is, viszont a kupában kiejtette a Liverpoolt, ami nagy fegyvertény – kezdte Csóka Zsolt. – Az akadémiája viszont az I. kategóriába tartozik, a legutóbbi felmérések a Chelsea és a Manchester City mögé, a harmadik helyre sorolták. Edzőként is mondhatom: amit odakint tapasztaltam, minden igényt kielégít. Jó helyre kerül Dani, ez a legfontosabb, első a futball, de a tanulás is fontos szempont. Találkoztunk az iskola igazgatójával, amelynek tanárai az akadémistákkal foglalkoznak, jártunk a családnál is, ahol lakni fog. Nem a wolverhamptoni pláza előtt fog üldögélni naphosszat…

 

Csóka Zsolt vajon mit javasolt a fiának? Menjen külföldre, vagy próbáljon meg előbb itthon, a felnőttek között bizonyítani.

 

– Dilemma volt bennem is, mindkét megoldásnak vannak előnyei. Itthon, a felnőttek között is fejlődhetett volna, de lehet, hogy a mostani soha vissza nem térő alkalom. Angliába nem mindennap hívnak fiatal labdarúgókat Magyarországról. Az ő kitartásának is gyümölcse ez a lehetőség, de nagyon sokat tett érte az édesanyja, a nagyszülei, a nagybátyja, az edzői és a társai, valamint a volt klubvezetői is. Szerettem volna, ha a ZTE-ben is bemutatkozik, hiszen nem titkolom, én is nagyon sokat köszönhetek a kék-fehéreknek. Viszont a klub és a város hírét is elviszi magával, és ez sem mellékes szempont.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC