nb1.hu

Az FTC-vel Magyar Kupát is nyert játékost igazolt a Szentlőrinc

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A SZENTLŐRINC BEJELENTÉSE
 
"A Fradival Magyar Kupát és Ligakupát is nyert, a Puskás Akadémiával bajnok lett az NB II-ben, vagyis szép sikerek vannak már Csilus Ádám háta mögött. A 25 éves játékos bízik benne, hogy nálunk újra megmutathatja, annak idején miért tartott ott, ahol!
 
A Ferencvárosban kezdte a pályafutását, ahol végigjárta a ranglétrát az utánpótlásban. A zöld-fehéreknél kapta első profi szerződését, s nem csak bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, hanem szép sikereknek is részese lehetett: Magyar Kupát és Ligakupát is nyert a Fradival, valamint az NB I-ben bajnoki ezüstérmes lett. Ezt követően kölcsönben Soroksáron folytatta, majd a Puskás Akadémia következett, amelynek játékosaként bajnoki címet ünnepelhetett az NB II-ben. A következő állomáshely Csákvár volt, majd a legutóbbi három évet Nyíregyházán töltötte a második vonalban.
 
– Sajnos a legutóbbi két évem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, előbb a sarkamat műtötték, majd az Achilles-ínam sérült meg. Nem voltam túl szerencsés ebben az időszakban, de már nem akarok ezzel foglalkozni! Inkább előre tekintek: nagyon hálás vagyok a Szentlőrincnek, hogy lehetőséget kínált nekem ebben a helyzetben. Sokat jelentett, hogy a sportigazgatót, Fekete Tivadart régóta ismerem, az pedig perdöntő volt számomra, hogy folyamatosan éreztette velem, mindenáron szerződtetni akar! Nagyon mélyről jövök vissza, de épp ezért nagy bennem a bizonyítási vágy. Szeretném újra megmutatni, nem csak magamnak, hanem másoknak is, hogy annak idején nem véletlenül játszottam olyan klubokban, mint a Fradi, vagy a Puskás! Minél több időt a pályán szeretnék tölteni, érezni akarom a meccsek izgalmát, gólokat akarok rúgni, gólpasszokat akarok adni. Egyszerűen élvezni szeretném, hogy újra futballozhatok! – fogalmazott a 25 éves játékos, aki rendszerint szélső védőként szerepelt, de nálunk elsősorban védekező középpályásként fognak rá számítani.
 
Klubunk sportigazgatója, Fekete Tivadar régóta ismeri Csilust, hiszen amikor a Ferencváros utánpótlásában dolgozott, a felnőtt csapat vezetőedzője, a holland Ricardo Moniz éppen akkor választotta ki és vitte fel az első gárdához a fiatal magyar játékost. Mindez jelzi, hogy valóban tehetséges, jó képességekkel megáldott futballistáról van szó.
 
– A Ferencváros színeiben játszott is felnőtt mérkőzéseket, bemutatkozott az NB I-ben is. Aztán később máshol folytatta, majd Nyíregyházán őt is utolérte egy komoly sérülés, elszakadt az Achillese. Hosszú rehabilitáción van túl, s bár teljesen felépült, nem igazán kapta meg azt a bizalmat, amelyre szüksége lett volna. Azért kerestük meg, mert számomra nem volt kérdés, hogy segítségünkre lehet, hiszen jó korban van, nagyon tehetséges futballistának tartom, Szentlőrincen pedig meg fogja kapni azt a türelmet, ami ahhoz kell, hogy visszatérjen arra az útra, amelyen korábban járt, és újra felépítse magát. Hosszú tárgyalásokon vagyunk túl, nagyon örülök neki, hogy végül igent mondott az ajánlatunkra, mert a klubunk számára is fontos, hogy egy ilyen pedigrével rendelkező játékos minket választott! – mondta Fekete Tivadar."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC