nb1.hu

Az MTK edzőváltása miatt kellett visszatérnie a védőnek

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A SZENTLŐRINC BEJELENTÉSE:
 
"Az őszi szezonban az NB I-es MTK-ban futballozott Nagy Barnabás, aki tavasszal ismét a mi csapatunkat erősíti. Jó hallani, hogy nagy örömmel tért vissza hozzánk!
 
A 2020/2021-es idényben nagyon szépen felépítette magát nálunk Nagy Barnabás. A fiatal balhátvéd sokat volt pályán, rendszerint jó teljesítményt nyújtott, amivel kiérdemelte, hogy az MTK visszahívja. Az őszt már az NB I-es csapatnál kezdte, ahol kilenc alkalommal volt kezdő – a tavaszi szezonban viszont ismét minket fog erősíteni.
 
– Az MTK-nál edzőváltás történt, ezt követően pedig jelezték, hogy kevesebb játéklehetőséget kapnék, mint ősszel. Ismét a kölcsönadás tűnt a legjobb megoldásnak, hiszen én csak úgy tudok fejlődni, ha a pályán vagyok – fogalmazott a 21 éves Nagy Barnabás. – Miután az előző bajnokságban is a Szentlőrincben szerepeltem, és jól éreztem magam, ide szerettem volna visszajönni: hiába volt több lehetőségem is, amint kiderült, hogy a lőrinciek szívesen látnának, nem hezitáltam. Ismerem a közeget, tudom, mire számíthatok, és a szakmai stáb is tisztában van azzal, hogy mit várhat tőlem. A szakmai munka kifogástalan, nyugodtan ki merem jelenteni, ez a klub tökéletes hely a fiatal játékosok számára!
 
Nekünk pedig szükségünk van az olyan elhivatott, ambiciózus fiatalokra, mint Nagy Barnabás, aki ráadásul már az élvonalban is markánsan letette a névjegyét. Bízunk benne, hogy kiváló tavaszt produkál, amivel mindenki jól járna: nekünk sokat segítene abban, hogy elérjük céljainkat, ő pedig visszaverekedhetné magát az első osztályba!
 
– Miután tudomásunkra jutott, hogy az MTK a több játéklehetőség érdekében ismét Barna kölcsönadása mellett döntött, nem volt kérdés számunkra, hogy ismét együtt szeretnénk vele dolgozni – fogalmazott sportszakmai igazgatónk, Fekete Tivadar. – Amikor az előző szezonban nálunk játszott, bizonyította a benne rejlő potenciált, óriási szerepe volt abban, hogy elértük a céljainkat. Örülünk neki, hogy ismét nálunk futballozik, egyben bízunk benne, hogy az újabb közös munka révén hozzájárulhatunk a karrierje további építéséhez!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC