Az MTK és szurkolóinak újabb, szívbemarkoló fejezete – reakciók - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Az MTK és szurkolóinak újabb, szívbemarkoló fejezete – reakciók

Simon Zoltán - 2020. February 03. Monday 11:19
Prosser Dániel eléggé beverte!
Már a nyári rajt előtt mindenki az első hely legnagyobb esélyesének nevezte az MTK-t, azt az MTK-t, mely gárda pont ott folytatta, ahol az ősszel az esetek legnagyobb többségében megszokhattuk tőle. Megint nyert.
 
Az első játéknapon éppen a Dorog ellen 2-1-re, az új igazolás, Prosser Dániel duplájának is köszönhetően. Mivel a Budafok 1-1-et játszott a Csákvár ellen, így a két gárda közötti különbség már 6 pontosra nőtt, a 3. helyezett, azaz már nem feljutó Győrrel szemben meg 12 pontos a fór.
 
Így egyre nyugodtabban kijelenthető, hogy a kék-fehéreket lassan már semmi nem óvja meg a feljutástól és a bajnoki címtől.
 
A mérkőzés hőse, a duplázó Prosser Dániel arról beszélt a mérkőzés után, hogy nagyon jó volt a pálya talaja, mely az NB I-ben is már a legjobb volt. Megdicsérte a szurkolókat is, azt viszont hozzátette önkritikusan, hogy a csapatnak még van hová fejlődnie. Határozottan kijelentette, hogy minél előbb be kell biztosítaniuk a feljutást.
 
 

Security Check Required

(null)

 
A második, eléggé ínyencre sikeredett góljáról azt mesélte, hogy kapott egy átadást, ami után egy az egyben tudta rávinni a védőjére a labdát, aki behátrált, így nem volt kérdéses a számára, hogy lőni fog. Sokat gyakorolja az ilyen szituációt, kijött neki a lépés. Az utolsó 10 percről, amikor állítása szerint rájuk ment a Dorog, azt állította, hogy nem vettek visszább, az ellenfél elkezdett nyomni, sikerült gólt találniuk.
 
Németh Szabolcs, a sokkal szerényebb költségvetésből gazdálkodó, ám ennek ellenére az esetek döntő többségében ismét kulturált futballt bemutató Dorog szakvezetője így nyilatkozott a mérkőzés lefújása után:
 
„Az első félidőben az MTK jobban játszott mint mi, de a második játékrészben felnőttünk hozzájuk, sőt én úgy érzem helyenként jobban is játszottunk. Erre a játékunkra a jövőben lehet építeni. A második félidei teljesítményre büszke lehet a társaság, és gratulálok nekik az ebben az időszakban mutatott játékhoz. Ha így fogunk a továbbiakban is játszani, akkor szép sikereket érhetünk el a tavaszi szezonban. A szurkolóinknak szeretnénk megköszönni a bíztatást, a hazai pálya hangulatát teremtették meg nekünk”
 
 
 

Security Check Required

(null)

 
 
A három pont megszerzésén túl szívbemarkoló fejezete is volt még ám a mérkőzésnek.
 
Január 23-án ugyanis azt jelentette a kék-fehérek honlapja, hogy „Szurkolói összefogás indul, hogy megkönnyítsük egy másfél éves gyermek gyógyulását a szívtranszplantáció után.
 
Egy hatalmas MTK-drukker család legkisebb, alig másfél éves gyermeke, Batonai Patrik szívtranszplantációra vár. A műtét után komolyan megváltozik a család élete, hiszen Patrik teljes felépülését csak egy steril lakás és környezet szolgálhatja. 
 
A család célja az, hogy a kisfiút a műtét után természetesen mielőbb hazavihessék, hogy ismerős környezetben gyógyulhasson. Ehhez sok mindenre lesz szükség: gyógyszerekre, számos egyéb eszközre (steril felszerelésekre, gumikesztyűkre, ágyra, ágyvédőkre, stb.). A gyógyulás költségei nagyon magasak, ezért Patrik számára gyűjtés indult, amelyhez az MTK Budapest is szeretne kiemelten hozzájárulni. Természetesen a játékosok és a stáb is segít, de az ügy érdekében a teljes MTK családra számítunk.
 
Az MTK Budapest vezetősége úgy döntött, hogy a Dunaújváros elleni MK-mérkőzés teljes jegybevételét felajánlja a családnak.
 
A hazai kupameccsre február 12-én kerül sor, a belépők árusítása elővételben már megkezdődött ITT.
 
A csapatnak is szüksége van a biztatásra, hiszen komoly esélyünk van arra, hogy a legjobb nyolc közé jussunk a sorozatban, de a tét ezúttal dupla, hiszen minden stadionba kilátogató drukker egy MTK-szimpatizáns család és kisfiú életét könnyítheti meg a jegyvásárlással.”
 
Nos, Patrik kint volt tegnap a mérkőzésen, és biztos hozzájárult az a remélt gyógyulásához, hogy nyert a csapat, rengeteg szeretetet kapott mindenkitől, így az Ultras MTK tagjaitól is, akikkel a meccs után találkozott és ezt közös fotó is bizonyítja, ami a címlapképünk és egy MTK-fanatikus küldte.
 
Batonai Patrik Tamás
11773195-00420501
IBAN: HU60 1177 3195 0042 0501 0000 0000
BIC(SWIFT KÓD) OTPVHUHB
 
LEGFRISSEBB HÍREK
2022. 05. 23. 12:56

Csak a gólkirály nem jutott fel a Kecskeméttel - reakció

Elárulta a siker titkát is.
2022. 05. 23. 12:04

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat a Hertha - reakció

Dárdai Márton nélkül.
2022. 05. 23. 12:01

Hírek az olasz-magyar, az angol-magyar és a német-magyar jegyeiről

A legújabb fejlemények.
2022. 05. 23. 11:49

DVSC: újabb gyászhír

11 gólt lőtt a Loki játékosaként a csatár.
2022. 05. 23. 13:41

Csökken a létszám, osztályozó lesz az NB II-ben

Utána meg tovább csökken.
2022. 05. 23. 10:58

Kiesett a Szolnok a Budaörs és a III. Kerület – reakciók

Szomorúan értékeltek a szakvezetők.
2022. 05. 23. 13:27

Magabiztos győzelemmel lett bajnokká avatva az Óvár - reakció

Joggal ünnepeltek!
2022. 05. 23. 13:03

Úgy kezdett a Barcika, ahogyan egy listavezetőnek kell - reakció

Közel a 100 pont!
2022. 05. 23. 10:39

Bajnokok Ligája: újabb fejlemények az FTC lehetséges ellenfeleiről

Még azért nem végleges a lista.
2022. 05. 23. 10:22

Drámaian indult a Vasas utolsó meccse – reakció

Eddig egy dolog lehet biztos az átigazolásokkal kapcsolatban.
2022. 05. 23. 10:19

Pintér Attila távozik – részletek

Hivatalos bejelentés.
2022. 05. 22. 19:45

Megvannak a kiesők, parádéval zárt a Kecskemét - eredmények, tabella

Mesternégyesig jutott a gólkirály, nyert a DVTK is.
2022. 05. 22. 19:36

Eldőltek a dobogós kérdések, megvannak a kiesők - eredmények, tabellák

Nem hibáztak a bajnokok.
2022. 05. 22. 13:31

Nagyot ünnepelt a bajnok, lemásolta a kupadöntőt a Fradi - eredmények, tabellák

Nyert az Újpest, utolsó perces dráma Felcsúton.
2022. 05. 23. 09:25

Fieszta: mentálisan már nem volt ott a Kecskemét – reakció

A szezon elején esélytelenek voltak.
2022. 05. 23. 09:06

MLS: Gazdag Dániel látványos gólt lőtt - videó

Öt döntetlen után győztek ismét.
2022. 05. 23. 06:32

Hétfői foci: maradnak-e a Bundesligában Dárdai Mártonék?

Nagy feladat vár a Herthára.
2022. 05. 22. 22:19

Így búcsúzott a Honvéd az elhunyt bajnoktól

Nyugodjon békében!
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Vasas FC85
2Kecskeméti TE HUFBAU77
3DVTK72
4Szeged-Csanád Grosics Akadémia66
5BFC Siófok59
6Szombathelyi Haladás57
7WKW ETO FC Győr56
8Soroksár SC52
9FC Ajka51
10Nyíregyháza Spartacus FC50
11PMFC48
12Aqvital FC Csákvár43
13Tiszakécskei LC42
14Budafoki MTE42
15Békéscsaba 1912 Előre42
16Szentlőrinc42
17Dorogi FC41
18Szolnoki MÁV FC38
19Budaörs38
20III. Ker. TVE37
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!