nb1.hu

Az MTK ukrán tehetséget, a Dorog korábbi utánpótlás-válogatott játékost igazolt

A Kozármisleny kerete kapussal bővült.

AZ MTK BEJELENTÉSE:
 
"Az MTK Budapestnél folytatja pályafutását Yurii Matviiv. A 18 éves ukrán belső védő a felkészülési időszak alatt NB III-as csapatunkkal készült, pályára lépett mind az öt felkészülési mérkőzésen.
 
Teljesítményével meggyőzte Horváth Dávid vezetőedzőt és stábját, így a futballista második csapatunkkal kezdi meg a hétvégén rajtoló bajnoki szezont.
 
A játékos hazájában játszott az UFK Lviv és a Shakhtar Donetsk korosztályos együtteseiben.
 
Matviiv kétszer pályára lépett az U16-os ukrán válogatottban, 2020-ban Dél-Korea és Albánia ellen kapott lehetőséget."
 
A DOROG KÖZLEMÉNYE:
 
"Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat, hogy a Dorogi FC szerződtette Lustyik Leventét!
 
A 23. életévében járó középpályás Orosházán kezdte a futballt, majd több évre a  Hódmezővásárhely FC utánpótlásába került. 2013. nyarán Budapestre tette át székhelyét, az MTK soraiban fejlődött tovább, ahol később első felnőtt tétmérkőzéseit is megélhette az NB3-ban. 
 
Az osztálylépésre a Békéscsabán lett lehetősége, két szezont töltött a keleti-magyarországi csapatnál, majd az akkor szintén NB2-es Gyirmóthoz szerződött. Az elmúlt évben az NB3 Nyugati csoportjában játszott a Kelen SC játékosaként, a korábbi utánpótlás válogatott játékos teljesítménye pedig meggyőzte szakmai stábunkat az elmúlt hetekben, így pályafutását a Dorogi FC-nél folytatja, amihez sok sikert kívánunk új szerzeményünknek!"
 
A KOZÁRMISLENY HÍRE:
 
"Pécsről került az MTK-ba, onnan igazolt most a HR-Rent Kozármislenyhez Varasdi Dániel. A 22 éves kapus az élvonalban még nem, a másod- és harmadosztályban viszont már bemutatkozhatott.
 
Somogyi Máté autóbalesete és Lékai Soma csuklósérülése miatt két hálóőrre sem számíthat a közeljövőben Tóth László vezetőedző. A kapushiány orvoslására egy pécsi nevelésű, fiatal játékos érkezett a HR-Rent Kozármislenyhez.
 
A 2000-es születésű Varasdi Dániel a PMFC-ben kezdett ismerkedni a labdarúgással, majd akadémiai korba lépve az MTK utánpótlásához került. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémián végigjárta a korosztályokat, 17 évesen pedig már a harmadosztályban szereplő MTK II. kispadjára is leülhetett.
 
2019-ben a másodosztályú Budaörshöz került kölcsönbe, ahol 2019 augusztusában, egy Nyíregyháza elleni találkozón mutatkozhatott be az NB II-ben. A középmezőnyhöz tartozó csapat portásaként összesen 8 alkalommal őrizte a kaput, köztük az élmezőnyhöz tartozó Nyíregyháza és Budafok, illetve anyaegyesülete, az MTK ellen.
 
A szezon végén visszakerült az MTK-hoz, ahol egy évig az élvonalbeli csapat tartalékkapusaként számítottak rá. Tavaly az MTK II. gárdájában viszont már stabil kezdő lett, mindössze két mérkőzésen nem az ő nevével kezdődött a csapat összeállítása. Tavasszal a HR-Rent Kozármisleny – MTK II. mérkőzésen nagyszerű teljesítményt nyújtott Dani, hatalmas bravúrokat bemutatva hozta döntetlenre bajnokcsapatunk elleni összecsapást."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC