Az NB I-es mezőnyre hatna már a listavezető középpályása - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Az NB I-es mezőnyre hatna már a listavezető középpályása

Kvanduk Bence - 2019. április 18. csütörtök 19:43
A válogatottságról sem mondott le.
Kép forrása: ztefc.hu
Kilenc pontos előnyről várja a 33. fordulót és a Mosonmagyaróvári túrát a ZTE. A zalaegerszegi csapat szinte már csak elvesztheti a trófeát riválisaival szemben, így nem is csoda, hogy játékosaik már az NB I-ről és a győzelem mértékéről beszélnek. A télen a csapathoz szerződő középpályás, Kocsis Gergő adott a klub honlapjának interjút, melyben a beilleszkedés, a teljesítménye, a fejlődés is szóba került egyebek mellett.
 
– Számolgatnunk szerencsére nem igazán kell, olyan helyzetben vagyunk, hogy már más nem is jöhet szóba, mint az első hely. Ezt szeretnénk mielőbb bebiztosítani, hogy az utolsó hónapban már felszabadultabban játszhassunk – felelte arra a kérdésre, mennyire nézik a többi eredményt, számolgatják-e már mikor juthatnak fel. – A tervezés szempontjából is mindenkinek, így a játékosoknak is fontos, hogy bebiztosítsuk az NB I-be jutást és az aranyérmet, ezen kívül pedig folyamatosan bizonyítani próbálja mindenki, hogy a legmagasabb osztályban is lehet rá számítani, ott is meg fogja állni a helyét. Az sem mellékes, hogy 2 ponttal vagy 15 ponttal nyerjük a bajnokságot, hiszen ha mondjuk utóbbi sikerül, akkor másként fog ránk tekinteni nyártól az NB I-es mezőny is.
 
A bajnokságból hat mérkőzés van vissza, azaz 18 pont szerezhető még. Ha riválisaik végig nyernének, akkor is elég a ZTE-nek a feljutáshoz két győzelem, illetve a bajnoki címhez három. Ebből nagy eséllyel a kieső jelölt ellen meg is szerzik az elsőt a hétvégén, emellett pedig a Cegléd és a Monor is lesz még ellenfelük, akik szintén a veszélyzónában tanyáznak. Tehát már bravúrra sincs igazán szükségük, érthető a bizakodás. Mellettük a 4. Vasas, az 5. Budaörs és a 13. Budafok lesz az ellenfelük.
 
A játékos korábban már volt a válogatott keretében, igaz éles bevetésre sosem küldték, azonban továbbra sem tett le arról, hogy egyszer magára öltse a címeres mezt a 25 éves játékos. 
 
- Valóban, korábban válogatott kerettag is voltam, sajnos néhány sérülés hátráltatta a pályafutásomat. Most újra jól érzem magam, Zalaegerszegen akár a tulajdonost, a sportigazgatót, a szakmai stábot vagy a klub dolgozóit nézem, minden feltétel adott az NB I-hez. Komoly terveim vannak, nem mondtam még le az újbóli válogatottságról sem, de ehhez most itt kell bizonyítanom, hiszen a válogatottba többnyire jó csapatokból hívnak be játékosokat – mondta.
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 25. 12:46

BL: eldőlt, ezekkel a csapatokkal találkozhat a Fradi

Kőkemény riválist is kaphat a magyar bajnok.
2019. 05. 25. 11:22

Juhász: kupadöntő és az RBD - interjú

Feltennék az i-re a pontot.
2019. 05. 25. 10:04

Ez a magyar csapat vinné a Loki csodatinijét

Zsóri Dániel klubot válthat.
2019. 05. 25. 09:41

Gazdag Dániel: van gyenge pontja a Vidinek is - interjú

Elmondta, miért hosszabbította meg a szerződését.
2019. 05. 25. 13:38

Békéscsaba: az edző után négy játékos is távozhat

Nagy változások lesznek a csapatnál.
2019. 05. 24. 19:30

Csizmadia kemény intelme

Komoly célokat fogalmazott meg a tréner.
2019. 05. 24. 19:05

Nagyszerű hírt kapott a Puskás Akadémia légiósa

Már korábban történelmet írt.
2019. 05. 24. 18:10

Muppet show: újabb rossz hírt kapott az edző

Megyei rangadón kellene bizonyítaniuk.
2019. 05. 25. 08:22

Német Kupa: Gulácsi így babrálna ki a Bayernnel

Komoly siker kapujában van a magyar válogatott kapus.
2019. 05. 25. 07:07

Szombati foci: eldől, hogy a Vidi vagy a Honvéd nyeri a Magyar Kupát

A Barcelona és a Bayern München is kupadöntőt vív.
2019. 05. 24. 17:02

Két játékos is távozik a Balmazújvárostól

Kezdetét veszi az átigazolási szezon a hajdúsági csapatnál.
2019. 05. 23. 18:30

Óriási változások, régi-új edző érkezik

Játékosok jönnek és mennek is.
2019. 05. 23. 17:59

Súlyos pontlevonás következtében drámai kiesés

Hiába a harc, most bűnhődhetnek.
2019. 05. 23. 11:14

Fegyelmi okok miatt nem számított játékosára az edző

Két legyet ütöttek egy csapásra.
2019. 05. 25. 05:44

Magyar Kupa: történelmi finálé következik - előzetes

Mindkét csapat javítana a negatív mérlegén.
2019. 05. 24. 21:39

Rutinos futballista távozhat a Diósgyőrtől

Régóta erősíti a miskolci csapatot.
2019. 05. 24. 20:28

Több kulcsjátékosát is elveszítheti a Mezőkövesd

Nehéz helyzetbe kerülhet Kuttor Attila.
2019. 05. 24. 18:39

Eldőlt a Loki kulcsemberének a sorsa

Hivatalos bejelentés.
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1ZTE FC82
2Kaposvári Rákóczi FC74
3Gyirmót FC Győr65
4Vasas FC65
5Budaörs64
6Békéscsaba 1912 Előre60
7Soroksár SC59
8WKW ETO FC Győr58
9Kazincbarcika56
10Nyíregyháza Spartacus FC56
11Aqvital FC csákvár52
12BFC Siófok47
13Vác FC46
14Dorogi FC43
15Duna Aszfalt TVSE43
16Budafoki MTE41
17Balmaz Kamilla Gyógyfürdő40
18Ceglédi VSE32
19Credobus Mosonmagyaróvár31
20BSS Monor30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!