nb1.hu

Az új MTK-tréner szerint a kiegyensúlyozottság dönthet a másodosztályban

Budapest – Nem az anyagiak döntöttek az MTK mellett.

Feczkó Tamás, a Balmazújvárost az élvonalba vezető, majd hamarosan az NB II-be kiesett MTK Budapesthez aláíró szakember volt hétfő reggel az Reggeli Start vendége. A tréner elmondta véleményét a válogatott csúfos kudarcáról és azt is, hogy nem a jobb fizetésért választotta az MTK-t.

 

„A válogatottban mindig a legjobb magyar játékosoknak kell játszani. Minden vereségnek megvannak a felelősei, ezt a felelősséget pedig vállalni is kell” – felelte a sporttelevízió reggeli műsorában kapott első, az andorrai-magyar mérkőzésre vonatkozó kérdésre Feczkó.

 

A szakember őszintén elmondta: miután véget ért a másodosztályú évad, először volt klubja ajánlatát hallgatta meg, majd kedden az MTK, szerdán pedig egy harmadik klub képviselőjével ült le tárgyalni. „Korrekt ajánlatot kaptam a Balmazújvárostól, de amikor Magyarország második legsikeresebb klubja hív, az már önmagában is döntő érv. Magamban kialakítottam egy edzői életpályamodellt, amelyben a következő lépcsőfok egy tradicionális klub irányítása. Az MTK vezetői amint beléptem hozzájuk, azt éreztették, hogy velem szeretnének dolgozni” – nyilatkozta az edző. –Balmazújvárosban jobban kerestem volna az elnök úr ajánlata alapján. Ám nálam az elsődleges cél, hogy tudjak fejlődni, az anyagiak csak másodlagosak – tette hozzá.

 

Élő közvetítés az átigazolási piac minden fejleményéről – NB1.hu

Átigazolási hírek

 

Feczkó Tamás szerint „nagyon nehéz versenyfutás” vár az MTK-ra a második vonalban, ahonnan már most tudható, hogy több klub is szeretne feljutni. „A kiegyensúlyozottság döntő lesz. Az MTK-nak minden lehetősége adott ahhoz, hogy jövőre újra élvonalbeli csapat legyen, de nagyon nehéz út vár ránk” – mondta el Feczkó. Feczkó Tamás, a Balmazújvárost az élvonalba vezető, majd hamarosan az NB II-be kiesett MTK Budapesthez aláíró szakember volt hétfő reggel az Reggeli Start vendége. A tréner elmondta véleményét a válogatott csúfos kudarcáról és azt is, hogy nem a jobb fizetésért választotta az MTK-t.

 

„A válogatottban mindig a legjobb magyar játékosoknak kell játszani. Minden vereségnek megvannak a felelősei, ezt a felelősséget pedig vállalni is kell” – felelte a sporttelevízió reggeli műsorában kapott első, az andorrai-magyar mérkőzésre vonatkozó kérdésre Feczkó.

 

A szakember őszintén elmondta: miután véget ért a másodosztályú évad, először volt klubja ajánlatát hallgatta meg, majd kedden az MTK, szerdán pedig egy harmadik klub képviselőjével ült le tárgyalni. „Korrekt ajánlatot kaptam a Balmazújvárostól, de amikor Magyarország második legsikeresebb klubja hív, az már önmagában is döntő érv. Magamban kialakítottam egy edzői életpályamodellt, amelyben a következő lépcsőfok egy tradicionális klub irányítása. Az MTK vezetői amint beléptem hozzájuk, azt éreztették, hogy velem szeretnének dolgozni” – nyilatkozta az edző. –Balmazújvárosban jobban kerestem volna az elnök úr ajánlata alapján. Ám nálam az elsődleges cél, hogy tudjak fejlődni, az anyagiak csak másodlagosak – tette hozzá.

 

Feczkó Tamás szerint „nagyon nehéz versenyfutás” vár az MTK-ra a második vonalban, ahonnan már most tudható, hogy több klub is szeretne feljutni. „A kiegyensúlyozottság döntő lesz. Az MTK-nak minden lehetősége adott ahhoz, hogy jövőre újra élvonalbeli csapat legyen, de nagyon nehéz út vár ránk” – mondta el Feczkó. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC