nb1.hu

Az újonc otthonában a Csaba

Dorog - Dobogóra pályázó együttes érkezik vendégségbe.

A hajrához érkezett az NB II őszi idénye, az erőviszonyok szempontjából azonban még semmi sem dőlt el. A feljutásra esélyes csapatok közül még egyik sem lépett el a mezőnytől. Az élmezőny kiegyenlítettnek látszik, még a hatodik helyezett idegenbe utazó Békéscsaba sincs leszakadva vészesen a dobogótól. A középmezőnyben tanyázó újonc dorogi csapathoz látogat a Csaba.

 

Ha az utolsó három fordulóban győzni tudna és ezzel kilenc pontot szerezne a Békés megyei gárda, akkor akár a dobogón is telelhetnének. Ennek érdekében a csapat vezetőedzője , Zoran Spisljak hétfőre kimenőt engedélyezett a csapatnak a gólzáporos Nyíregyháza elleni győzelem után.(3-0) A Dorog elleni meccsre kedden kezdte mega  felkészülést a gárda. A meccs előtti napon Telkibe utaznak majd, ahol készülnek a vasárnapi idegenbeli találkozóra.

 

A Dorog FC 17 bajnoki után éppen a kieső zóna előtt, a tabella 13. helyét foglalja el. Hat győzelem, négy döntetlen és 7 vereség a mérlege. A csapat előző szezonban harcolta ki a feljutást, ezért motiváltak játékosai, hogy megtartsák a másodosztályú tagságot! Ennek megfelelően Bene Ferenc , a csapat szakmai igazgatója, próbálta minél jobban megerősíteni a gárdát, meglátjuk ez mire lesz elég a szezon zárása után!

 

Eltiltott egyik együttesben sincs, ez miatt nem kell, hogy fájjon a szakvezetők feje.

 

Az edzők bizakodva nyilatkoztak a találkozó előtt, Németh Szabolcs a Dorog mestere sok sérültre panaszkodott, Spisljak a koncentrációt emelte ki a nyilatkozatában.

 

Németh Szabolcs: „– Úgy érzem, hogy Kisvárda elleni vereség után sikerült újból talpra állnunk és Sopronból elhoztunk egy pontot, de ennek ellenére a szezonban elszenvedett hét vereséggel nem lehetünk elégedettek. Talán a szezon egyik legkeményebb, legnehezebb mérkőzése vár ránk a hétvégén, hiszen a Békéscsabát látjuk vendégül. A csabaiak nem kezdték túl jól a bajnokságot, de aztán összeálltak: játékstílust, felfogást váltottak, amit láthatóan következetesen és eredményesen alkalmaznak – jó formában vannak, jó játékosok alkotják és fizikálisan erős együttes ellen kell némileg foghíjasan pályára lépnünk. Eltiltottunk nincs, sérültjeink viszont sajnos szép számmal akadnak: Fürjes Ádám, Fekecs Dávid, Vajda Gellért, Mészáros Áron – aki eddig az egyik meghatározó játékosom volt – nem állnak rendelkezésre. A héten ráadásul Tóth Martin és Füredi Patrik is hasmenéssel küzdött, így törhetjük a fejünket, hogy mi lenne az ideális és ütőképes összeállítás. „

 

Zoran Spisljak:  „– Ezúttal sem lesz könnyű dolgunk. Nagyon rá kell koncentrálnunk a mérkőzésre, hiszen számtalanszor láthattuk már az idei szezonban, hogy bármelyik csapat képes meglepetést okozni. Kielemeztük következő ellenfelünket, így tisztában vagyunk a hibáikkal és azzal is, hogyan tudnak és szoktak gólt szerezni. Az előző mérkőzésen jó és izgalmas játékot mutattunk, szép gólokat szereztünk, ha ezt sikerül átmentenünk erre a hétvégére is, akkor nem lehet probléma. Azon kell tovább dolgoznunk, hogy ezt a formát tovább tudjuk tökéletesíteni. Nagyon oda kell figyelni, hiszen közeledik az őszi szezon vége, így minden megszerzett vagy elvesztett pontnak nagy jelentősége lehet a végelszámolásnál. Meg kell próbálnunk győzni és összességében azzal lennék elégedett, ha a hátralévő mérkőzéseken begyűjtenénk az összes megszerezhető pontot. Eltiltottunk nincs, a sérülésekből felépült játékosok használhatóságát pedig még meglátjuk. Takács Péter biztosan nem utazik, mert valamilyen hasmenéses fertőzéssel küzd. „

 

A mérkőzés játékvezetője Erdős Péter lesz, segítői Viszokai László és Bertalan Dávid lesznek. A tartalék bíró Farkas Tibor lesz majd.

A Dorogi FC-Békéscsaba 1912 Előre mérkőzés vasárnap 13 órakor kezdődik.

 

Forrás: 1912elore.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC