nb1.hu

Az újonccsapatnál értékelték a kapusok teljesítményét

Cigánd – Nem mindennapi módon alakult a keret ezen a poszton.

 

Az NB II-ben a 18. helyen álló újonc Cigánd SE három kapussal vágott neki az őszi idénynek. Edzőjük, Imrő László a következőképpen értékelte félévi teljesítményüket a klub honlapjának.  

 

– Az alapozás kezdetekor egy új és érdekes helyzet alakult ki. Sokak meglepetésére Sánta Tibor létszám felettivé vált, pedig az osztályzatok alapján rengeteget tett azért tavaly, hogy a csapat magasabb osztályban folytathassa. Így aztán a nyári alapozást Bákonyi Norbert, Egyed Balázs, Hrabina Alex kapusokkal kezdte meg a csapat.

 

Bákonyit úgy gondolom, nem kell bemutatni a csapat szurkolóinak, Egyed egy fiatal tehetséges kapus, akit a DVTK adott kölcsön – egyértelműen nagy szerepet szánt neki a vezetőség a fiatal szabály miatt. Hrabinát azt gondolom, szintén nem kell bemutatni. A kapusok leigazolása során úgy tudom nem igazán volt tisztázva a sorrend így az alapozás során egyértelműen egy nyílt, ugyanakkor egészséges harc folyt az egyes mezért. Aztán megint egy érdekes helyzettel kerültünk szembe ugyanis Hrabina létszám fölöttivé vált. Az átigazolási szezon hajrájában érkezett hozzánk Vereckei Dániel. Ekkor még nem volt egyértelműen kijelentve, hogy ki lesz a poszt első számú várományosa. Kerestük még az ideális megoldást!

 

A szezon során kijelenthetem, hogy rendkívül kis összetartó társaság jött össze kapusposzton, a versenyhelyzet ellenére folyamatosan húzták és biztatták egymást edzésen. Itt szeretném még megemlíteni Deme Tamás utánpótlás csapatunk kapusát, aki a szezon során többször edzett velünk és fiatal kora ellenére nagyon jól dolgozott edzéseinken, a téli alapozás során is nagy szeretettel várjuk.

 

Kapusaink a lehetőségeikhez képest folyamatosan próbáltak mérkőzésen és edzésen is a legmagasabb szinten teljesíteni és még arra is maradt energiájuk, hogy tartsák abban a kapusban a lelket, aki minden hétvégén a lelátóról nézte végig a mérkőzést. Tudjuk nem könnyű úgy edzeni tisztességesen, hogy hétvégén a lelátón ül az ember.

 

Sajnos a kupától hamar búcsúzott a csapat, így ott sem volt sok lehetőség a bizonyításra. Ebben a csapatban a három kapus közül a képességek alapján bármelyik lehetett volna első számú. Szeretném nekik megköszönni az őszi szezonban elvégzett munkát. Kapusposzton változásról vannak nem hivatalos információim, ha ezek az információk hivatalossá válnak a klub közli a honlapján. Végezetül szeretnék a kapusoknak eredményekben gazdag és sérülésmentes Boldog Új Évet kívánni. Valamint magam, vezetőink, a szakmai stáb és a játékosok nevében minden cigándi sportbarátnak Boldog Új Évet kívánni!

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC