nb1.hu

Bajnokcsapattól érkezik a Békéscsaba új edzője

Hivatalos bejelentés.

Megtalálta új edzőjét a Békéscsaba: az NB II-es csapatot Schindler Szabolcs fogja irányítani a következő szezonban. Schindler a 2018/19-es idényben az Ajkával bajnoki címet szerzett a harmadosztályban. Íme a döntésről szóló közlemény:
 
"A 44 éves, pro-licenccel rendelkező szakember mindenben megegyezett a Békéscsaba 1912 Előre többségi tulajdonosával és vezetőségével, így a lila-fehér klubnál folytatja pályafutását. Labdarúgóként számos hazai csapatban megfordult, kétszer nyert Magyar Kupát: az MTK-val 2000-ben, illetve a Honvéddal 2007-ben. Két éven keresztül, 2003 és 2005 között Békéscsabán futballozott, ahol 50 mérkőzésen lépett pályára. Háromszázadik NB I-es bajnoki mérkőzésére, 2008. szeptember 26-án, a DVSC ellen került sor. 2011 telén az NB III Duna-csoportjában szereplő Biatorbágynál folytatta karrierjét. Pályafutása befejezését követően edzőnek állt. 2017 nyarától egy éven át a Dorogi FC vezetőedzője volt, 2018 nyarán pedig az FC Ajka élére nevezték ki. A Veszprém megyei klubbal idén kiharcolta a felfelé történő osztályváltást, így az ajkai csapat az új idényben már az NB II-ben folytathatja.
 
A Békéscsaba szakmai stábja Kincses Ádám asszisztens edzővel egészül ki. Második csapatunk vezetőedzője továbbra is Brlázs István Gábor marad, aki egyben második asszisztensként segíti majd Schindler Szabolcsék munkáját. A klubvezetés továbbra is igen fontosnak tartja a jó bajnoki szereplést, egyben ugyanolyan lényeges lesz fiatal labdarúgóink szerepeltetése – ezért igyekezett olyan szakmai stábot kialakítani, akik magukénak érzik a klub elveit és közreműködésükkel zavartalan maradhat két csapatunk prosperálása.
 
Vezetőedzőnk a mindenre kiterjedő egyeztetés után, megkezdi előre eltervezett szabadságát, de a felkészülés kezdete előtt megérkezik Békéscsabára és sajtótájékoztató keretén belül a média rendelkezésére áll majd.
 

 
Szabolcs, üdvözlünk újra Békéscsabán és sok-sok lila-fehér sikert kívánunk!"
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC