nb1.hu

Balmaz: a kevesek egyike

Javítana a Szpari.

Kevés csapat van az NB-II-ben mely ellen a korábbi találkozókat tekintve a Szpari mérlege negatív. A Balmazújváros az egyik ilyen, mely a két gárda eddigi nyolc összecsapása közül ötöt megnyert. Kétszer győzött a Nyíregyháza, mindkétszer hazai környezetben, idegenben pedig egyszer sikerült pontot szerezni, 2014. tavaszán, amikor sokáig úgy tűnt, megszületik az első Spartacus siker Balmazújvárosban, de Vólent a 92. percben egyenlített.
 
Edzőmérkőzéseken is többször játszott egymás ellen a két gárda, most viszont az együtteseknek égetően szükségük van a három pontra.
 
– Nagyon szoros mérkőzésre számítok, mert nekünk és a hazaiaknak is csak a győzelem elfogadható. Közvetlenül a Balmazújváros mögött állunk most a tabellán, szeretnénk vasárnap megelőzni őket – mondta Lengyel Roland a Szpari vezetőedzője.
 

Izgalmas meccset vár Bekő Balázs, a Balmazújváros trénere is.
 
– Csak a három pont elfogadható számunkra a hétvégén, nem is gondolkodom másban. Az eszközeink megvannak ehhez, kell a szurkolók támogatása, biztatása, az egység, és akkor nem lehet gond. Apróságokon fog múlni, de hiszek a győzelemben – nyilatkozta együttese honlapján a tréner.
 
A Balmazújváros a legutóbbi fordulóban 2-1-re kikapott Békéscsabán, és egy ponttal szereztek eddig többet a Spartacusnál. A vezetőedző mellett a keretben is több olyan labdarúgó van aki játszott Nyíregyházán, ezért is ígérkezik pikánsnak a találkozó. A meccset az M4 Sport vasárnap élőben közvetíti.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC