nb1.hu

Barcika-DVTK: Kondás olyanokat is becserélt, akiket nem akart – reakció

Egy pozitívumot emelt ki a tréner.

Tegnap már beszámoltunk róla, hogy az NB II-es DVTK-t kiejtette a Magyar Kupából az NB III-as Kazincbarcika.
 

 
Kondás Elemér, a Diósgyőr vezetőedzője, így értékelt a meccs után:
 
,,Jó kis kupamérkőzést játszottunk. A hazaiak jól kezdték a találkozót, dinamikusabbak, gyorsabbak voltak, többször problémát okoztak nekünk, mert mi nehezebben védekeztük le ezeket a mozgásokat. Gólt is szereztek, ám ki tudtunk egyenlíteni egy szép támadás után, azonban egy szép szabadrúgásból ismét náluk volt az előny.
 
A félidőben három helyen váltottunk, egyet kényszerűségből, kettőt pedig jobbítási szándékkal. Úgy terveztem, néhány játékosnak nem is adok lehetőséget, de muszáj volt cserélni. Molnár Gábor személyben egy kreatív játékost küldtünk be, és Oláh Bálint is feljebb lépett. Majd később a védő Dejan Karan helyett a támadó Csatári Gergő állt be, átálltunk a négy védős rendszerre. A második félidőben megvoltunk, csak megint ajándékoztunk az ellenfélnek egy gólt, és 3-1-től nehéz volt a dolgunk. Bár visszajöttünk 3-2-re, de egyenlíteni már nem sikerült. Kicsit többet kellett volna hozzátenni a továbbjutáshoz.
 
Nem panaszként mondom, de tény, hogy többen hiányzottak, néhányan pedig még nem erejük teljében játszottak. Ugyanakkor örömteli, hogy a DVTK tartalékból érkező Ivánka Patrik és Csatári Gergő jó teljesítményt nyújtottak.
 
Egyetlen pozitívum, hogy jelen állás szerint nincs újabb sérültünk, nem szaporodtak a gondjaink.
 
Sajnáljuk a kiesést, köszönjük a szurkolóknak a biztatást, próbálták segíteni a csapatot."
 
Kolorcity Kazincbarcika SC – Diósgyőri VTK 3-2 (2-1)
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, 951 néző. Játékvezető: Hanyecz Bence (Buzás Balázs; Medovarszki János).
KBSC: Megyeri – Szemere, Ur, Dvorschák, Süttő – Nagy J., Szabó I B. – Székely K., Ádám F., Schildkraut – Laczkó. Vezetőedző: Varga Attila.
DVTK: Borsos – Ivánka, Karan, Szeles – Eperjesi, Bertus, Oláh B., Németh Má., Bokros – Jurek, Horváth Z. Vezetőedző: Kondás Elemér.
Csere: Jurek helyett Molnár G., Szeles helyett Hegedűs J., és Németh Má. helyett Zsemlye mind a 46., Szabó I B. helyett Bartos, Ádám F. helyett Heil és Székely K. helyett Márton A. mind a 64., Karan helyett Csatári a 72., Laczkó helyett Vladul a 77., Schildkraut helyett Kovács D. a 90. percben.
Sárga lap: Szemere a 48., Ádám F. az 53., Vladul és Molnár G. a 90+4. percben.
Gólszerző: Székely K. (1-0) a 19., Horváth Z. (1-1) a 28., Nagy J. (2-1) a 41., Vladul (3-1) a 79., Horváth Z. (3-2) a 82. percben.
 
A GÓLOK TÖRTÉNETE:
 
19. p.: Szép passzjáték után lépett ki a bal oldalon Laczkó, aki ezúttal ziccerben semlőtt, hanem a középen érkező Székely Krisztián elé passzolt, és a társ közelről a hálóba kotorta a labdát. 1-0!
 
28. p.: Előbb Jurek beadását még tisztázták Horváth elől, de utána Bokros szintén balról a hosszú oldalra ívelte a labdát, és Horváth Zoltán magasra ugorva a kapuba fejelt. 1-1!
 
41. p.: Hazai szabadrúgás 20 méterre az alapvonaltól, balról Nagy János egy lépés után a labdát a sorfal fölött eltekerve kilőtte a jobb felső sarkot. 2-1!
 
78. p.: Némi szerencsével került Vladul Stefan elé a labda, aki közelről az éles szög ellenére is a kapuba lőtt. 3-1!
 
82. p.: Bertus jobb oldali beadására jól érkezett középen Horváth Zoltán, és közelről a kapuba fejelt. 3-2!
 
Az ellenfél edzője így értékelt:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC