nb1.hu

Bejelentés a Hali próbajátékosáról, igazolt a Szentlőrinc és a Tiszakécske

Hivatalos bejelentések.

A Haladás k‎özleménye:
 
"Csütörtökig Szombathelyen, a Haladással edzett, de végül távozott a próbajátékon lévő kapus, Branimir Aleksic. A szerb-magyar játékos így nem lép pályára a 18.30-kor kezdődő Al-Ettifaq FC elleni felkészülési-mérkőzésen."
 
A Szentlőrinc bejelentése:
 
"Szombathelyi középpályást igazoltunk!
 
A következő szezonban NB II-es együttesünket fogja erősíteni Jancsó András.
 
A 25 esztendős védekező- és középső középpályás 13 éves kora óta erősítette a Szombathelyi Haladást. Jancsó András az NB II. mellett az NB I-t is megjárta: előbbi osztályban közel 70 alkalommal lépett pályára, utóbbiban pedig több mint ötvenszer szerepelt."
 

 
A Tiszakécske interjúja:
 
Erdei Carlo Alex szatmárnémeti születésű, 25 éves középpályás, aki kreativitásával, pontrúgásaival sokat tehet hozzá a TLC támadójátékához.
 
Hol futballoztál eddig a pályafutásod során?
 
Utánpótláskorú játékosként Angliában futballoztam 2,5 évet, utána a román első osztályban szerepeltem. Ezt követően jöttem Magyarországra, az NB I-es Balmazújvárosba, ahol két évet töltöttem el. Ezt követően egy évig a Csíkszereda labdarúgója voltam, majd jött a kaposvári lehetőség. Onnan szerződtem Tiszakécskére.
 
Milyen poszton játszol?
 
Középpályás vagyok. A támadások irányításában és a nyolcas pozícióban is szívesen játszom.
 
Milyen tapasztalatokat szereztél eddig Tiszakécskén?
 
Professzionális körülmények közé kerültem. Mindenki igyekszik segíteni, ha valami gondja van az embernek. Le a kalappal! Nyugodt, békés település Tiszakécske. Már az érkezésem napján megtetszett.
 
Milyen következtetéseket vonsz le a felkészülési mérkőzésekből?
 
Nehéz megítélni azokból a mérkőzésekből, hogy mire lehetünk képesek. Ott még inkább a terhelés számított, nem maga a játék. Mindenesetre úgy gondolom, hogy jó a csapatunk. Vannak a keretben kiváló kvalitásokkal rendelkező labdarúgók. Remélem, hogy sikeresen szerepelünk majd a bajnokságban és büszkék lesznek ránk a szurkolók.
 
Mit gondolsz a szlovéniai edzőtáborozásról?
 
A szlovéniai edzőtábor kifejezetten hasznos volt a csapat számára, hiszen erős csapatok ellen mérkőztünk, jó körülmények között.
 
A tavalyi szezonban a Kaposvár színeiben már megtapasztalhattad az NB II erejét, színvonalát. Mennyire erős ez a bajnokság?
 
Kiegyensúlyozott a mezőny. Mindig egy harcos, kellően agresszív futballt kell játszani, s azok a csapatok, amelyek kevesebbet hibáznak, sikeresebbek lesznek."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC