nb1.hu

Békéscsaba-ETO: őrület a második félidő elején

Potyogtak a gólok a meccsen.

Már péntek elkezdődött a 35. forduló az NB II-en, Békéscsabára látogatott az ETO.
 
A hazai csapat nagyon elhúzott az első félidőben, előbb Ilyés, majd Kitl talált a kapuba, így 2-0-ás állásnál vonulhattak a csapatok a pihenőre.
 
A fordulást követően jött az őrület, a 47. percben előbb Fodor, majd két perccel később Priskin is betalált, az utóbbi gól ráadásul tizenegyesből esett, ami előtt a játékvezető kiállított Farkas Márkot. A mindent eldöntő találatot ugyancsak Priskin szerzete, aki a 65. percben talált be másodszor.
 
A Békéscsaba így továbbra sem nyugodhat meg, ugyanis csak 5 ponttal van a kieső helyen álló Szolnok előtt, míg a Győr fellépett a nyolcadik helyre, 47 egységgel a neve mellett.
 
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–ETO FC 2–3 (2–0)
Békéscsaba, 860 néző. Vezette: Szilágyi Sándor (Punyi Gyula, Márkus Péter)
BÉKÉSCSABA: Winter – Puskás G., Farkas M., Bora, Hodonicki – Horváth P. (Gránicz, 75.), Király P. (Babinyecz, 52.), Kitl (Szabó P., 75.), Sipos G. (Zvara, 75.) – Máris, Lukács R. (Ilyés, 18.). Vezetőedző: Brlázs Gábor
GYŐR: Fadgyas – Fodor, Csonka B. (Lipták, 80.), Forgács D. (Vincze Á., 46.) – Kovács K., Tuboly, Kiss M., Vitális (Klausz M., 75.) – Bacsa, Priskin (Berki, 75.), Óvári (Hanzli, 92.). Vezetőedző: Klausz László Vezetőedző: Klausz László
Gólszerzők: Ilyés (22.), Kitl (39.), ill. Fodor (47.), Priskin (11-esből, 49.), Priskin (65.)
Kiállítva: Farkas Márk (48.)
 
A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC