Békéscsaba: két újabb érkező - NB2.hu
NB II-es focihírek
minden mennyiségben
NB1 logó
NB3 logó

Békéscsaba: két újabb érkező

Juhász Gergely - 2020. August 12. Wednesday 15:37
Hivatalos bejelentés.
Kép forrása: 1912elore.hu
ÍME, A BÉKÉSCSABA BEJELENTÉSE:
 
,,Horváth Péter Ajkáról igazolt Békéscsabára, míg Fazekas Lóránt a Budapest Honvédtól érkezett kölcsönbe.
 
Újabb igazolásainkkal gyakorlatilag véglegesnek tekinthető a Békéscsaba 1912 Előre 2020/2021-es kerete és bízunk benne, hogy segítségükkel folytatódni tud az eddig megkezdett igen jó szériánk.
 
A 25 esztendős Horváth Péter az utóbbi három szezonban az FC Ajka színeiben szerepelt és jelentős szerepet vállalt a dunántúliak felfelé történő osztályváltásában is, hiszen összesen 23 gólig jutott (ebből 19  bajnoki). A 185 centiméter magas, zalaegerszegi születésű futballista elsősorban pálya középső szegmensében és bal oldalán vethető be, és a hétvégi FC Ajka elleni bajnoki mérkőzésünk 71. percében már lehetőséget is kapott a bemutatkozásra.
 
A 2002-es születésű, 191 centiméter magas Fazekas Lóránt Gyöngyösön nevelkedett és 2015 óta futballozik a Magyar Futball Akadémián. Az előző szezonban mutatkozott be a felnőttek között, ahol öt mérkőzést játszott a Honvéd NB III-as csapatában. Bajnok volt az U16-os és az U17-es csapat tagjaként, ezüstérmet szerzett az U15-ös és az U19-es korosztályban és 17 évesen már az NB III-ban játszott, tavaly pedig profi szerződést kapott egyesületénél. A Békéscsabához egyelőre egy évre, kölcsönbe érkezett. Lóránt már több felkészülési mérkőzésünkön is szerepet kapott, az első csapat keretéhez tartozik és bízunk benne, hogy tehetsége és kitartása feljogosítja arra, hogy a másodosztályú mezőnyben is megvethesse a lábát.
 
 

NB II-es csapatnak adott kölcsön játékost a Honvéd - NB1.hu

 

 
Fazekas Lóránt: – Teljesen új közegbe csöppentem, senkit nem ismertem közelebbről, de szerencsére hamar sikerült barátokat szerezni. A csapattársaim megmutatták nekem a várost, hogy mik a szokások itt. Először nagyon furcsa volt ez a kisvárosi hangulat, hogy itt mindenki bicajjal jár, de tetszik, hogy szinte minden egy helyen van és könnyen elérhető minden, amire szüksége van az embernek. Nagyon tetszenek a körülmények, a csapat nagyon befogadó volt, úgy érzem, jó helyem lesz itt. Remélem, hogy minél előrébb tudunk végezni a tabellán, ha pedig az én szemszögömből nézzük, szeretném minden mérkőzésen kihozni magamból a maximumot, remélem, hogy sok játéklehetőséget kaphatok majd, mert az a célom, hogy meg tudjam állni a helyem NB II-ben.
 
Természetesen mindkét új szerzeményünk nemsokára részletesebben is bemutatkozik.
 
Sok sikert és sérülésmentes szezont kívánunk!
 
Hajrá Lilák!"
LEGFRISSEBB HÍREK
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!