nb1.hu

Békéscsaba: megvan az új vezetőedző és a stábja – reakció, részletek

Hivatalos bejelentés.

 

A BÉKÉSCSABA KÖZLEMÉNYE:

 

"Schindler Szabolcs visszatért

 

A Békéscsaba 1912 Előre klubvezetése mindenben megállapodott Schindler Szabolccsal, aki 2021. szeptember 9-én ismét átvette első csapatunk irányítását.

 

A klubvezetés a megüresedő vezetőedzői posztra olyan szakembert keresett, aki kötődik a klubhoz, ismeri a belső viszonyokat és előre láthatólag rövid időn belül pozitív irányba tudja elmozdítani a csapat szereplését. Ezeknek a kritériumoknak leginkább a visszatérő Schindler Szabolcs felelt meg, akivel tulajdonképpen a most meglévő keretet is kialakítottuk. Játékosaink természetesen jól ismerik munkamódszereit, melyekkel azonosulni is tudnak és közös erővel azért dolgoznak a jövőben, hogy sikeresebben szerepeljünk. A klubvezetés és Szabolcs közös megegyezése volt, hogy a stábot mindenképpen békéscsabai kötődésű szakemberek alkossák. A jelenlegi szakmai stáb kiegészül a versenyszerű labdarúgással felhagyó Mészáros Márk játékosukkal, illetve Pásztor József szakmai tanácsadó személyével – nyilatkozta Igricz Mihály klubigazgató.

 

A 46 éves, pro-licenccel rendelkező szakember először 2019. június 4-én érkezett a vezetőedzői pozícióba és 2020. szeptember 8-án úgy távozott, hogy csapatunk az 2020/2021-es szezonban, hét forduló után még veretlenül, a tabella ötödik helyén állt. Schindler Szabolcs összességében harminchárom bajnoki és öt Magyar Kupa mérkőzésen ült a kispadon, eddigi mérlege 14 győzelem, 12 döntetlen és 12 vereség volt. Legnagyobb és legemlékezetesebb sikere a 2019. december 4-én aratott Ferencvárosi TC elleni 2-0-ás győzelem, mellyel az akkori első osztályú bajnokot kiejtettük a Magyar Kupa sorozatból.

 

A régi-új szakvezető feladata, hogy a jelenlegi kieső helyről elmozdítsa az együttest, minél több pontot gyűjtsön és lehetőség szerint az első tíz pozíció bármelyikét megszerezze.

 

Szabolcs, ismét sok-sok lila-fehér sikert kívánunk és köszöntünk újra Békéscsabán!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC