nb1.hu

Békéscsaba: saját nevelésűekre támaszkodnak

Ősi riválist fogadnak a hétvégén.

A Békéscsabai Labdarúgó Akadémia több elemből épül fel, számos területet fog össze a minőségi utánpótlásképzésért. Jakab Péterrel, az akadémia szakmai igazgatójával többek között erről is beszélgettek a Körös Hírcentrum stúdiójában – jelezte a beol.hu.
 
Egy helyi specialitásként Békéscsabán összesen három klubról beszélhetünk – árulta el Jakab Péter. Az első, a felnőtt csapat a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt., akik jelenleg az NB II-ben játszanak. A Békéscsaba 1912 Sportegyesület jelöli lényegében az akadémiát. A harmadik a Békéscsaba UFC, amit pre-akadémiaként is emlegetnek házon belül. Nagyon pozitív az, hogy van egy felnőtt, igen jó színvonalon játszó kimenet, ami motivációt ad az akadémia fiataljainak is. Az UFC jelenleg azon gyerekek integrálását segíti, akik Békéscsaba 40-50 kilométeres körzetéből érkeznek, itt kaphatnak egy kicsit profibb képzést. Majd innen mehetnek tovább a labdarúgó akadémiára, majd akár a felnőtt keretbe.
 
 

Tartalékos lesz a Szeged a békéscsabai rangadón

 

 
Nagy hangsúlyt fektetnek arra a felnőtt csapatnál, hogy idővel be tudják építeni az akadémián tanított focistákat. A saját nevelésű játékosok aránya volt már 60-70 százalék is, jelenleg nagyjából 40-50 százalék. Nemrég szükség is volt a növendékekre, ugyanis a járványhelyzet miatt sok játékos kiesett a felnőtt keretből, ezáltal a kisebbek játéklehetőséghez juthattak.
 
Arra vonatkozóan is vannak már terveik, hogy Békéscsabán kívül, más településen is szeretnének edzéseket tartani. Egyelőre Békés az elsődleges cél, hiszen a klub tulajdonosa, Barkász Sándor békési. Lokálpatriótaként ő és az egyesület is szeretne a városnak segíteni a labdarúgás területén. Korábban színvonalas focicsapat működött a városban, ezt is szeretnék visszaállítani.
 
A Békéscsaba hétvégén az ősi rivális Szegedet fogadja, a két gárda ugyanannyi pontot szerzett eddig a bajnokságban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC